Bal felső ikon

Kreatív önkifejezés faldíszítéssel

Jobb alsó ikon

A lakásszépítészet egyrészt kielégíti a mintegy belénk kódolt esztétikai igényt a bennünket közvetlenül körülvevő környezet megjelenését illetően, másrészt pedig tárgyak ízlések szerinti elrendezése, a színválaszték, a bútortípusok révén individualizáljuk otthonainkat, saját részünkké tesszük azokat, egyéniséggel vértezzük fel azokat. Ha felmerül bennünk a szomszéd kertje mindig zöldebb benyomás, gondoljunk arra, hogy a lakberendezéstől a kertgondozáson át egészen a legapróbb díszelem használatáig a külvilág felé kommunikáljuk magunkat.

 

ElKÉPzelted?

Nem meglepő tehát, hogy a legtöbbeket nagy izgalommal tölt el az új lakás berendezésének terve, vagy a meglévő átalakításának ötlete, hiszen ezáltal kifejezzük magunkat, alkotunk, megteremtjük a saját rendünket – azaz rendezzük a területet, amelyben élünk.

Az egyes tárgyak, melyek családi relikviaként generációról generációra öröklődnek emlékezetőrzésre szolgálnak, reprezentatívak, ezért a családtagok nagy becsben tartják azokat. A fényképek jelenlétével utat nyitunk a múlt felé jelezve, hogy őrizzük a ránk hagyományozott értékeket. Az ilyen jellegű fényképek üvegre történő nyomtatásával amellett, hogy egyedivé varázsoljuk otthonunkat ezekkel a különleges dekorációs megoldásokkal, egyfajta múltmegidéző szertartást is véghezviszünk megnyilvánulásunkkal.

A minőségi üvegképek ilyen módon kerülhetnek otthonunk központi helyére, a nappaliba vagy a könyvtárszobába, ahol gondolatformáló elmélkedéseink, beszélgetéseink során főszerephez jutnak. Példaképpen egy családi ünnep alkalmával megemlékezhetünk elődeinkről, kimagasló és jellegzetes tetteikről, személyiségükről, miközben fizikailag is „jelenvalóvá” tehetjük őket a üvegre nyomtatott fényképek által.

 

Ihletmerítő üvegkép-sarok

Mindannyiunk számára fontos a feltöltődés. Van, aki mindezt a szemlélődésben találja meg, melyhez egy inspiráló üvegkép-galéria nagyban hozzájárulhat. Alkosd meg a személyedhez leginkább illeszkedő hangulat-táblát a megfelelő színekkel és formákkal, melyeket magadhoz közel érzel, amit vizuálisan érdekesnek, megnyerőnek tartasz.

 

A nappali falára helyezett üvegképek

Most, hogy megleltük a üvegképek számára legoptimálisabb helyet, és arra gondolunk, hogy többé már a fal nem fog unottan-üresen ásítozni, hiszen csodás dizájnnal ajándékozzuk meg, öröm tölt el bennünket. Nagy az esélye annak, hogy a nappali kitüntetett helyhez jut a üvegkép-galéria szempontjából, ami érthető is, hiszen a család ebben a térben tölti legtöbb időt együtt, ezért ideális hely a üvegkép-galéria számára. Akár egy családi fotó üvegkép-változata, akár egy tetszetős tájkép, akár a közös hobbit jelképező illusztráció fog a falra kerülni: remek atmoszférát varázsolhat a nappaliba.

 

Az előszoba-varázs megteremtése

Számtalan alkalommal nehéz szívvel hagyjuk el a családi fészket – főként egy csodálatosra sikeredett hétvégét, vagy éppen egy hosszúra nyúlt szünidőt követően. Ezért remek ötletnek bizonyul, ha már időben feltöltjük ezt az otthontól búcsúzó – otthonba köszönő teret valamilyen idézettel, mely távozásunkkor erőt ad, érkezésünkkor pedig leemeli a nap terheit rólunk. Az előszoba tulajdonképpen nem más, mint egy választóvonal az otthon meghittsége és a külvilág kihívásai között, ezért nem hunyhatunk szemet a dekorálása fölött.

 

Gyerekszoba és hálószoba

A hálószoba és a legkisebbek saját kis birodalmául szolgáló gyerekszoba fő feladata a személyes tér biztosítása. Az ágy fölé helyezett üvegképekkel megteremthetjük az egyéniségünkhöz leginkább igazodó, a privát szférát tükröző, bensőségességet sugalló teret.

A gyerekszoba azonban, melyben gyakran nem a csend az úr, hanem az örömteli kacaj, játék közbeni nevetések, jóllehet, hogy a játéktérként is funkcionáló szobába kiválóan illeszkedik egy kedves mesefigura üvegképre nyomtatott változata.

Kerüljön sor otthonunk bármely falának üvegképekkel történő ékítésére, ne feledkezzünk meg az arányokról, a mértékről, az összhangról, a stílusegyeztetésről, valamint arról sem, hogy a kevesebb néha több. Tekintsünk a faldíszítésre az önkifejezés egyik legkreatívabb megoldására.  


Bal felső ikon
Blog
Jobb alsó ikon
Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj legújabb termékeinkről, akcióinkról!