Szentpatrickéji álom

Szentpatrickéji álom

Bár a Coincidance által folyton újra- meg újra hasznosított, egykor túlhájpolt, mára a helyére halványuló Flatley-utánérzés az Ír szigeten született, Shakespeare szülőszigetének közvetlen szomszédságában, mégsem állhat semmi sem távolabb, mint a csupán féltestet használó merev ír sztepp a nagy angol drámaíró Szentivánéji álmától. Szerencsére a Coincidance csendesen távolodik Michael Flatley hanyatló örökségétől, a koreográfiába csak az ír-minimum került, így kiegyensúlyozott, szépen gördülő előadást láthattunk a Városmajori Szabadtéri Színházban. Rolling Stones helyett rolling scenes, de ez is jó.

Kevés jót ígér, ha egy kocsma teljes kínálata a Guinness sörre szorítkozik. Nem rossz, persze, nem rossz ital, de azért engedtessék meg a választás, a variálás szabadsága. Annak idején láttam a Flatley-show-t, s a végére határozottan fárasztott – mozgás és merevség ilyen hosszan tartó kombinációja, azt hiszem, az ír táncon kívül csak a művészet egy másik, erősen eltérő ágában lehetne még sikeres, nevezetesen a pornóban. A Coincidance azonban meghallotta az idők szavát, nem kövült bele a stílusba, amely amúgy életre hívta, de nem is fordított teljesen hátat a sikert megalapozó örökségnek. 
Rendes örökös az ilyen, ősei kastélyán csak annyit módosít, hogy ne legyen doh belengte múzeum, beszerelteti a villanyt és a fürdőszobát, urambocsá’ még mikrósütőt is, de mégsem dózeroltatja el az egész épületet, hogy csupaüveg high-tech csodát húzzanak fel a helyére. Persze, még ez is bekövetkezhet, s még az se biztos, hogy ez rossz lesz, de egyelőre nem tartunk ott.
Ha valaha is fogunk egyáltalán.

coinc03

A Szentivánéji álmot is ügyes méricskéléssel porciózták ki, vannak benne ír szteppbetétek, tornasorba álló ír tánc is – mellesleg ezek messze nem a legjobb részei a produkciónak –, de közben a félparalizíses állapotot mutató ír tradíciók olyan könnyedén csúsznak át a táncosok minden porcikáját mozgató, hajlító modern táncba, mintha ezt a dublini és corki táncházakban is így csinálták volna a 18. századi helyi fonók után az akkori fiatalok.

Pedig nem csinálták így. A Coincidance viszont ügyesen újítja meg az ír táncot, valószínűleg ezzel nincs egyedül, nyilván máshol is nekiláttak a merev szabályok rugalmasításának, maga Írország sem lehet kivétel, de mivel nem tartjuk rajta az ujjunkat az ír tánc globális érverésén, most mindezekért a Coincidance zsebelheti be az elismerést.

coinc04

A társulat erősen átfazonírozta 2012 óta futó előadását, a Városmajori Szabadtéri Színházban kifinomultabb díszletek, látványosabb jelmezek ragadják meg a tekintetet, Oberont fényezüstre festik – nem irigylem a fellépés utáni csutakolást és hajmosást, de remekül néz ki, mintha a hold jött volna le közénk, de hát Shakespeare is épp ezt álmodta álomba:

itt minden megeshet, tündéréjszaka van, nincs valóság, ami meg talán megmaradt belőle, az összefolyik képzelettel, álommal, itt-ott rémálommal, de többnyire szépálommal.

Potornai Norbert már az említett zuhany előtt is fürdik: a szerepben lubickol, bár ő az írtánc-vonalat viszi, olyan eredeti mozdulatokat dolgozott bele, hogy Dublinban belesápadnának az irigységbe. Titánia, azaz a komoly táncmúlttal bíró Székács Zsófia – szintén felfrissített jelmezben – balettszintű performanszt ad elő, ugyanakkor a Lysander-Hermina és a Demetrius-Heléna páros szerepében Csibi László, Kulin Virág, Ungi Krisztián és Albert Réka a kortárs táncművészetet képviseli: simulékony, fűzfaként hajlongó alakjuk éles ellentétben áll (mozog) az ír tradíciót képviselők darabosabb, de a szokásosan látványos lábmozgást és szteppet produkáló sorával szemben, a két stílus szinte harcol egymással, de összecsapás nincs, inkább csak összeborulnak a végén. Gyulai Júlia ügyes koreográfiáját dicséri mindez, aki egyébként maga is színpadra lép, néhol kissé túl komoly Puckként, de azért szerencsére mind az ő szerepe, mind az egész darab képes visszaadni a shakespeari humor jelentős részét. Táncban humorizálni nem könnyű, itt sem sikerül mindig, de ami sikerül – a fal jelenete pl. -, az nagyon ott van. Ebben a társulatban a jelek szerint mindenki sokoldalú vagy csak önállástásra vannak berendezkedve, de a látvány- és a jelmeztervező is a táncosok közül kerül ki: előbbi az Oberonként remeklő Potornai, aki az egyetlen jelentős látványelemként szuperáló fát sokkal szebbé és impozánsabbá tette a korábbi előadásokhoz képest, Titánia Székács Zsófiája pedig a jelmezekért felel, s ő is jó – meg főleg színpompás  – munkát végzett.

Angol darab, ír hagyományok, magyar interpretáció – kozmopolita egyvelegként gördül a Szentivánéji álom, sok-sok zölddel, az írek színével. Szent Patrick éjjelén is álmodhatták volna mindezt.

Fotók: Lafferton Zsolt, Tyukodi László

Kapcsolódó bejegyzések

  • 33456507534_e372d291bb_z.jpg
  • 34297989445_71089740ed_z.jpg
  • 34298035405_7987a0c2df_z.jpg
  • 34298044085_d9d251ccef_z.jpg

Ami Tarantóban történik... - A főnök meg én meg a főnök

Carlo Goldoni fergeteges komédiáját ültette mai környezetbe a Thália Színház, így született meg legújabb előadásuk. A főnök meg én meg a főnök felhőtlen szórakozást ígér, két felvonásban. Goldoni 1746-ban, a Két úr szolgája című komédiájával teremtette meg annak idején a polgári vígjáték...

Színház hátulról – Trégerek közt

Színház hátulról - Trégerek közt

Shakespeare szavaival élve, színház az egész világ. De vajon, hogyan működik? Erre a kérdésre ad választ a Trégerek közt programsorozat.  Egy a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházi rendezőasszisztens osztályában végzett fiatalokból álló csoport, úgy döntött bevezet minket színház zárt...

Mire elég 100 szó?

Mire elég 100 szó?

Vajon mire lehet elég 100 szó? Elmondhatjuk vele legnagyobb bánatunk? Leírhatjuk ennyivel, legszebb emlékünk? Megmutathatjuk kik vagyunk? És a várost ahol élünk? A Mozsár Műhely és a Manna Produkció legújabb közös előadása, a 100 Szóban a Város, választ ad a kérdésekre. 2014-ben indult útjára...

1 Komment

  1. Aradi Ágnes 2016. augusztus 24.
    Válasz

    Igazán kár, hogy a fotók régiek!

Szólj hozzá!