Rowling elvarázsolt bőröndjében

Rowling elvarázsolt bőröndjében

A J. K. Rowling által megálmodott, majd önálló életre kelt Harry Potter-varázslat az utóbbi időben megint felbuzdulni látszik, meglovagolva ezzel az első nosztalgiahullámot, mely a stabilnak látszó Potter-jelenség több mint tíz éves történetéhez kapcsolódik.

Az idei év első nagy dobása Jack Thorne színpadi darabja, a Harry Potter and the Cursed Child (Harry Potter és az elátkozott gyermek) brit bemutatása volt, melyet – az előzetes híresztelések ellenére – mégiscsak kiadtak könyv formában, J. K. Rowling – Jack Thorne – John Tiffany sztorija alapján. A darab a felnőtt Harry Potter életébe kalauzol, így egyfajta folytatásként aposztrofálhatjuk, habár a műfaji kereteket az újdonság hajszolása okán nem tartotta meg.

letoltes

A profi időzítés – mellyel a legjobb időpontban élesztették fel a Potter-nosztalgiát – azonban nemcsak a színpadi produkcióban nyilvánult meg, hanem abban az évek óta fortyogó előzményfilm-matériában is, mely a Roxfortosok egyik aprócska tankönyvéből, a Legendás állatok és megfigyelésükből kezdett előbújni. Jellegéből adódóan a könyvecske nem épkézláb történet, inkább lexikon-szerűség, melyet a beszédes nevű Göthe Salmander (angolul hasonló szójátékkal Newt Scamander), Dumbledore egyik kedvelt tanítványa írt a varázslényekről szerzett, tudós megszállottsággal gyűjtött tapasztalatai alapján. Mivel viszont a David Yates (tudjuk, az utolsó négy Potter-mozi direktora) által rendezett produkció forgatókönyvét J. K. Rowling írta, az eredeti műből hiányzó történetet a filmre vitel során aligha lehetett elrontani. Göthe Salmander (Eddie Redmayne) éppen egy bőröndnyi tiltott varázslényt csempész be New Yorkba, amikor összeverbuválja a sors egy szimpatikus magnixszal Jacob Kowalskival (Dan Fogler) és egy bájos hölggyel, Tinával (Katherine Waterston). A köpcös pék és a lefokozott aurorlány Göthe társául szegődnek néhány elszökött lény keresésében, csöppet sem legális vadászatuk közben azonban nem csupán New York utcáit, s mellette a bőrönd káprázatos tartalmát és önálló univerzumát barangolják be, hanem kénytelen-kelletlen a sötétség útjára tévednek, ahol feketén gomolygó obskurusok és harcos újboszorkányok keresztezik útjukat, nem is beszélve az újságok lapjain szereplő Gellert Grindelwaldról, aki a Harry Potter háttértörténeteiből kilépve főgonosszá lép elő.

fb-jb-01830

Szokványos, hogy egy legendává vált kultúrtermék felemlegetésekor gigantikus nyomás van az alkotókon, ez talán a Harry Potter esetében fokozottan így van. Az emblematikus alkotásokat igen nehéz meghaladni, professzionalizmussal azonban sok minden megoldható. Szemérmetlen tény ugyanis, hogy a Legendás állatok és megfigyelésük jobb, mint a legtöbb Harry Potter-mozi, akkora kultuszt mégsem fog összesepergetni, inkább csak kellemesen kiegészíti grandiózus, ám hibákkal teli előzményét. A film nem csak a magizoológia mint a J. K. Rowling által megkreált varázstudomány, hanem úgy általában véve a Potter Univerzum magasfokozata, hiszen rögtön szembeszökik a korábbiakhoz képest (még a gyerekszereplők esetében is) fejlettebb színészi játék; a haladó szintű varázslatok legnagyobb természetességgel történő alkalmazása (avagy itt már nem tanulják, hanem művelik); a mágikus CGI-hatás és a – J. K. Rowling pennájából kikerekedő – hézagmentes, izgalmasan fokozott szkript.

fantastic-beast-graves

Mindezzel a Legendás állatok és megfigyelésük emlékeztet is arra, amire kell, de meg is ugorja azt, amit kell, s éppen ezért óvakodjunk attól, hogy folyton Pottert magyarázzunk a filmbe, hiszen Göthe Salmander furcsa lényektől burjánzó, egyébként a 20-as évek New York-i érájába helyezett meséje megérdemli az önállóságot. Rowling a Pottermore.com-on tett közzé történeteket egy írást az 1920-as évek amerikai varázsvilágáról, emellett több kisebb fejezetben dolgozta ki az amerikai – majdhogynem undeground mozgalomként működő – varázsló-populáció eredettörténetét. Aki olvasta, annak számára nem meglepő, hogy minden kicsit más, mint a briteknél: mugli helyett magnix, Mágiaügyi Minisztérium helyett MACUSA, Roxfort helyett Ilvermorny Boszorkány- és Varázslóképző Iskola. A 20-as évek New York-i forgataga – a jazzkorszak és a gengsztervilág jellegzetességeivel – friss szélviharként söpri ki potteres berögződéseinket, még akkor is, ha története nosztalgiából táplálkozik. A Legendás állatok és megfigyelésük egyben az alkotók visszaigazolása arról, hogy a Rowling-mágia bármikor leporolható, és megfelelő bűbájokkal ellátva bármilyen környezetbe átköltöztethető, akár Göthe Salmander megbűvölt bőröndjében.

Legendás állatok és megfigyelésük/ Fantastic beasts and where to find them
Magyarul beszélő, angol-amerikai fantasy, 140 perc, 2016
Korhatár: 12 év
Rendező: David Yates
Forgatókönyvíró J. K. Rowling
Szereplők: Eddie Redmayne, Ezra Miller, John Voight, Carmen Ejogo, Colin Farrell, Ron Perlman, Samantha Morton, Dan Fogler
Bemutató dátuma: 2016. november 17.
Forgalmazó: InterCom

fantastic-beasts-where-find-them-posters

Kapcsolódó bejegyzések

  • Vastapsfelelősök_borító.jpg
  • Vastapsfelelősök_borító-1.jpg
  • 20180405_184117_0001.png
  • 20180405_165924_0001.png
  • 29595274_10211189575047524_6655774211923684096_n.jpg
  • 20180405_194004_0001.png

Vastapsfelelősök - A kulisszák mesterei a színház titkairól

Rajongsz a színházért? Téged is elvarázsolnak és rabul ejtenek azok a csodák, amelyek estéről estére megtörténnek a színpadon? Mindig is érdekelt, hogyan születik meg a varázslat? Akkor a Vastapsfelelősök - A kulisszák mesterei a színház titkairól című könyv neked szól.  Lovász-Horváth...

  • Untitled-collage-1.jpg
  • broken_prince.jpg
  • covers_456352.jpg

Egy modern szappanopera - A Royal család

Ha egykor te is nagy rajongója voltál a szappanoperáknak, akkor Erin Watt könyvsorozatát egyértelműen neked találták ki. Szellemes, sziporkázó és letehetetlen. Vigyázat a Royal család súlyos függőséget okoz! A Könyvmolyképző kiadónak hála, a sorozatot a magyar olvasók is megismerhették. Eddig...

  • libri-natale-1.jpg
  • 4018268_5.jpg
  • 4229892_3.jpg
  • felj-batran.jpg

Könyvet ajándékba? – Nyugi, segítünk választani! 2. rész

Te is az utolsó pillanatra hagytad a karácsonyi ajándékok beszerzését és most pánikolva rohansz egyik boltból a másikba? Nem kell aggódni! Adunk pár garantáltan nyerő ajándék ötletet. Ezúttal a Libri kiadói csoport könyveiből szemezgettünk. Az irodalom és a humor kedvelőinek elengedhetetlen...

Szólj hozzá!