Rhoda Scott & Varnus Xavér: karácsonyi lidércnyomás

Rhoda Scott & Varnus Xavér: karácsonyi lidércnyomás

Vannak házasságok, ahol a felek tisztességesen beleadnak anyait-apait, de mégse szuperál a dolog. Rhoda Scott és Varnus Xavér önmagában jól elmuzsikál, de együtt nem túl szerencsés frigy lett belőlük.

Foghíjas széksorok az Arénában, pedig csúsztatják is fél órával a kezdést, hátha néhány kamikazé-vásárló még bezuhan start előtt. Aztán kénytelen-kelletlen belevágnak, Varnus Xavér kijön, mond néhány tőle megszokottan szellemes és gördülékeny mondatot. Alig vesszük észre, hogy közben Rhoda Scott is megjelent, és beült billentyűzetei mögé, de gyorsan felhívja magára a figyelmet egy viharerejű antréval, meztéláb tapossa az orgonát, olyan vitalitás sugárzik belőle, hogy az lesöpri róla 78 évének legalább az egyharmadát.

De ezzel mintha ki is fulladna, az egész est folyamán nem találkozunk többé ilyen drámai erővel, inkább halk disszonanciákkal, erősítés-gondokkal – de a technikai problémáktól függetlenül baj van itt az alapkoncepióval is, kéremalássan. Egyrészt ugyanis ott van Varnus Xavér, aki magasztos orgonaműveket ereget ki a sípokból, amelyek szelíd kiskutyákként engedelmeskednek neki, virtuozitás ez a javából, másrészt azonban Rhoda Scott folyton megszakítja az átszellemültség állapotát a maga kis dzsesszses, We Wish You A Merry Christmas-zöngéivel. Amelyek szintén nem rosszak, csak épp arra sincs idő, hogy belemélyedjük a karácsonyi Xavér-repertoárból elmaradhatatlan Chaconne élvezetébe, de arra sincs, hogy felvidámodjuk az angolszász karácsonyi dalok orgonásított változatára.

rhoda-scott-varnus-xaver

Nem tudok ugyanakkor nem gondolni arra, hogy az orgona sem használható korlátlanul mindenféle zenére. Ehhez a terebélyes és tekintélyes hangszerhez méltóság dukál, nem a Santa Claus Is Coming To Town. De ha már mindenképp tinglitanglisítjuk az orgonát, akkor ne szakítsuk meg a folyamatot valódi orgonazenével, mert egyik irányzatban sem tudjuk magunkat befészkelni annyi időre, hogy megmelegedjünk benne. Ráadásul a katyvasz fokozására kapunk itt zongoraszólót, dobszolót, szólóénekesnőt – most majdnem azt mondtam, hogy szólókórust is, de ez még fejlesztés alatt áll, így hagyományos kórus volt csak. A koncert látványvilágáról annyit, hogy az 1983-as romániai, mamaiai táncdalfesztivál, vagy a 78-es siófoki Interpop kenterbe veri. Tudom, a Müpában sem a látvány dominál, csakhogy ha már terebélyes sportcsarnokba visznek egy koncertet, akkor illik arra a méretre varrni a menyecske ruháját, de itt csak a félreszabott pruszlikot láthattuk, ami megmutatta, amit nem kellett volna látni: a semmit.

A csalódás azért különösen fájó, mert Varnus Xavér karácsonyi koncertjei legendásak, különösen a Müpában rendezettek, mint például a tavalyi, ahol koherens zeneválogatással, kiváló szöveg-muzsika aránnyal és nem utolsósorban remek előadóművészekkel valóságos orgonaorkánnal varázsolták el a Bartók Béla Hangversenytermet zsúfolásig megtöltő közönséget. És Rhoda Scott sem lenne rossz, ha valaki orgonára hangszerelt bevásárlóközpont-zenét akar hallgatni, de ahhoz nem kell Bach. Az a stratégia, hogy “mindenkinek egy kicsit” többnyire odavezet, hogy mindenki úgy érzi, semmit sem kapott.

Az meg már a viccet súrolja, de véresre, hogy amikor Rhoda Scott bejelenti, hogy most magyar karácsonyi dalegyveleg következik, minden pirulás nélkül felcsendül a Jingle Bells, amely ezek szerint magyar, sőt ősmagyar, nem lepődnék meg, ha rövidesen kiderítené valamelyik becsületes hoax-gyártó oldal, hogy már Szent István karácsonyain is ezt pengették a lantosok az esztergomi várban.
Azt hiszem, ha ez a két – a maga műfajában neves – előadó külön lépett volna fel, sokkal sikeresebb produkciót élvezhettünk volna. Így viszont csak azt mondhatjuk, hogy amiképp a fúziós konyha minden ötvözete sem sikersztori, úgy a műfajfúzióké sem.

Kapcsolódó bejegyzések

Mediterrán életérzés a Nemzeti Filharmonikusok április 20-i hangversenyén

Mediterrán életérzés a Nemzeti Filharmonikusok április 20-i hangversenyén

Mediterrán életérzés – ez hatja át a Nemzeti Filharmonikusok tavaszi, április 20-i zeneakadémiai koncertjének első félidejét, de a másodikban elhangzó szimfónia háromhangos mottójába is hangról hangra kódolt a szabadság–boldogság – vagy ahogy Brahms mondta: „Frei aber froh” – lelkivilága. A...

„Legyen a zene mindenkié!”

„Legyen a zene mindenkié!”

Kodály Zoltán előtt tiszteleg a Budapesti Tavaszi Fesztivál A Budapesti Tavaszi Fesztivál idén két jelentős magyar zeneszerző előtt is fejet hajt. A fesztivál a hagyományosnak mondható Liszt-tematikája mellett a magyar zenetörténet egyik legfontosabb alakjáról, a 135 éve született, és éppen fél...

Minden érzékszervünket betámadta a PJB

Minden érzékszervünket betámadta a PJB

A jazz és hip-hop műfaját mesterien elegyítő csapat kétségkívül ámulatba ejtette több ezer nézőjét hétfő este a Sportarénában. Volt minden mi szem, szájnak és hallójáratnak ingere: Szuperszexi Pin up girl, dús keblű szirén, géppuskalábú sztepptáncos, borzongató hangú férfiak, igazi showman, és...

Szólj hozzá!