Retrórükverc – Kartársak és kortársak

Retrórükverc – Kartársak és kortársak

Ne csússzunk bele a hamis illúzióba, miszerint régen minden jobb volt, de nyilván volt pár terület, amelyre az a megállapítás használható. A média kétségtelenül ide tartozik, a mára lényegében eltűnt külpolitikai újságírás különösen. Kulcsár István pedig a média aranykorának egyik főszereplője, aki Kartársak és kortársak című könyvével egy kis múltidézésbe kezd, de ez a kötet több, mint anekdotagyűjtemény, ez az egykori Magyar Rádió külpolitikai rovatának krónikája is.

Behúzzuk a kéziféket, éles hátraarc és belemerülünk egy olyan világba, amelyet az okostelefonokkal szimbiózisban élő, a világ minden pontjával azonnali kommunikációra képes generáció számára felfoghatatlan: a recsegő telefonvonalak, a kattogó telexgépek korába, amikor az információról még nem mondták, hogy kincs, de úgy kezelték, most kincsnek mondják, mégis mindenki ingyen akarja, aztán meg is kapja, ingyen termékhez dukáló színvonalon. A magyar média a II. világháború után átlendül a másik oldalra, ekkor kezdi pályafutását Kulcsár István, aki nem is próbálja szépíteni, hogy milyen lapokba és milyen hangvétellel írt gimnazista évei során. Nem is érdemes, hiszen annak idején másként írni nem lehetett, csak hallgatni. A külpolitikai újságírás viszont olyan magasságokba emelkedik, főleg a lazuló 70-es, 80-as években, amely ma már elképzelhetetlen: ugyanis ez az a terület, ahol a cikkek szókimondóbbak lehetnek – elvégre nem a hazai rendszerről szólnak –, ráadásul ezek az írások, riportok, tudósítások jelentik az egyetlen ablakot a külvilágra, részben a szocialista táborra, de egyre inkább azon kívülre is.

kulcsar1

Kulcsár Istvánnak moszkvai, majd New York-i tudósítóként lehetősége van mindkét irányba kinézni ezen az ablakon. Ő még a nagy generációhoz tartozik, Hajdu Istvánnal, Vitray Tamással, Szilágyi Jánossal együtt, akik végigéltek több szélfordulást, s közben képesek voltak olyan szakmai színvonalat és tudást szerezni, amilyet egy mai átlagújságírótól naivitás lenne elvárni.

Elfogult vagyok kissé Kulcsár István iránt. Nem elsősorban azért, mert jól ismerem személyesen, hiszen több mint négy évet töltöttünk együtt a Metropol hírújság szerkesztőségében, hanem azért, mert azon nagyon kevés ember közé tartozik, akinek a felkészültsége, nyelvtudása, meg úgy egyáltalán a tudása még az én meglehetősen magas elvárásaimhoz képest is imponáló.

Több mint 60 év tapasztalatával a háta mögött most egy félönéletrajzot írt, amelyen végigveszi szakmai életének állomásait, az 1946-os sárospataki Szivárvány iskolaújságtól egészen a 2000-es évek összekuszálódó magyar médiarendszeréig,

s a könyv megjelenésekor még nem is vajnásították a tv2-t, a Népszabadságot sem állították rögtönítélő bíróság elé, sőt egykori közös munkahelyünk, a Metropol is megvolt még.

Ebből a káoszból szinte megnyugtató visszatekinteni azokra az időkre, amikor ha valaki azt mondta, “a rádióból keresem”, senkinek sem jutott eszébe visszakérdezni, hogy “melyikből?”. Különösen érdekes azt nézni, hogyan épült ki az elején még kezdetleges külföldi tudósítói hálózat – amely azóta le is épült már -, milyen nehézségekbe ütközött időben hazaküldeni egy többszörös átjátszást vagy nehézkes telefonkapcsolásokat igénylő anyagot. Meglátjuk azt is, miként működött a külpolitikai újságírás kádár konszolidált, majd egyre lazuló rendszerében, amely aztán Grósz Károllyal együtt el is süllyed, s azt is, milyen gyarlóságok és kiválóságok voltak fellehetők a közmédia egykori vezetőiben, szerkesztőiben. Olyan olvasni ezeket a történeteket, mint a szaloncukrot bontogatni – mindegyik fejezet más ízű, de mindegyik egyformán édes-nosztalgikus, karácsony táján különösen élvezetes olvasnivaló, hiszen épp télvíz idején visz vissza a hidegháborús időkbe. Még a fenyőfa illatát is érezzük, amely épp télen a legfinomabb.

Kapcsolódó bejegyzések

  • FotorCreated.jpg

Te hinnél neki?

Te mit tennél, ha a már halottnak hitt gyermeked bekopogtatna az ajtón? Amy Gentry ezzel a gondolattal játszott el debütáló,  Ki ez a lány? című regényében. Nem sok rettegettebb dolog lehet egy szülő életében, minthogy elrabolják a gyermekét. De vajon, hogyan lehet azt feldolgozni ha az...

  • FotorCreated-13.jpg
  • LID_zsurik_OK_szines_small-e1493447443755.jpg

"A nagyregényeket szeretem a legjobban" - Interjú Fullajtár Andreával

Adva van tíz könyv, a 2016-os könyvtermés legjava: Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája; Kepes András: Világkép; Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér; Nádas Péter: Az élet sója; Németh Gábor: Egy mormota nyara; Szabó T. Anna: Törésteszt; Térey János: Őszi hadjárat; Varró...

“Egyszerű olvasó vagyok, hagyom magam elragadtatni.” – Interjú Bálint Andrással

"Egyszerű olvasó vagyok, hagyom magam elragadtatni." - Interjú Bálint Andrással

A 2017-es Libri irodalmi díjat, a 2016-os évi könyvtermésből előválogatott tíz könyv, valamelyike nyeri majd el. A beválogatott kötetek nem csak a nézők kegyeiért versengenek, hanem, az öt fős zsűri szívébe is igyekeznek belopni magukat. Ennek apropóján beszélgettünk a zsűri egyik tagjával...

Szólj hozzá!