Mozizz alkonyattól pirkadatig! – Artmozik éjszakája

Mozizz alkonyattól pirkadatig! – Artmozik éjszakája

Most pénteken harmadik alkalommal rendezik meg a nagy sikerű Artmozik Éjszakáját. Egy este alatt temérdek mennyiségű filmet kínál a Puskin, a Művész és a Toldi Mozi, valamint az idén csatlakozott Tabán mozi is. És mindezt egy karszalaggal!

Ha péntek este, akkor az ember általában a kimozdulás mellett dönt. A szokásos szórakozóhelyek meglátogatása helyett azonban most válasszuk a filmeket! Budapest négy legnagyobb art mozija most egy ígéretes programot kínál a filmkedvelő közönségnek. Péntek este hattól szombat reggel hatig folyamatos vetítések lesznek az Astoria közelében található Puskin moziban, az Oktogon és a Nyugati között lévő Művész moziban, az Arany János utca tőszomszédságában elhelyezkedő Toldi moziban, valamint az újranyitott Tabán moziban, mely nevéhez hűen a budai Tabán mellett üzemel. A helyszínek között, mint látjuk, nincsen óriási távolság, így az éjszaka alatt akár mind a négyet meglátogathatjuk.

populaire

Amíg nyitva tudjuk tartani a szemünk, addig az aktuális újdonságok, valamint a direkt erre az alkalomra elővett közelmúltbeli sikerfilmek között csemegézhetünk. Sőt mi több, különleges premier előtti vetítéseken is részt vehetünk! Két nevettető alkotással is készülnek erre az estére a szervezők: Az ötödik kerék című olasz valamint az Dollár, kanna, szerelem amerikai vígjátékot is először tekinthetjük majd meg. Ezek mellett elsőként kerül mozivászonra Magyarországon a Quentin Tarantino tetszését is elnyerő izraeli thriller, A csúnya, gonosz bácsik is (kritika). A vámpírok keserédes életéről szóló Halhatatlan szeretőket (kritika) Tom Hiddlestonnal és Tilda Swintonnal semmiképpen sem érdemes kihagyni és a romantikus vígjátékok és a sármos Romain Duris kedvelőinek pedig szinte kötelező állomás a Populaire kisasszony és a Már megint lakótársat keresünk.

dollar-kanna-szerelem01

Tényleg impozáns a kínálat, így érdemes előre megtervezni, hogy melyik filmet és hol szeretnénk megnézni. Persze annak is megvan a varázsa, ha csak véletlenszerűen ülünk be egy-egy vetítésre. Akármelyik áll hozzánk közelebb, mindenképpen érdemes ellátogatni, hiszen a mai jegyárak mellett már akkor is megéri, ha csak két filmre jut időnk. Csupán háromezer forintért vásárolhatjuk meg a korlátlan belépésre jogosító karszalagot!

Íme a teljes programlista, ugye milyen vonzó?

PUSKIN MOZI

Metropolis terem
18:00 Bérgavallér (16) 90
19:45 Műsorváltozás: Blue Jasmine (12) 98
21:45 Százkarátos szerelem (12)
23:45 Transzcendens (16) 119
02:00 A Grand Budapest Hotel (16) 100
04:00 Halhatatlan szeretők (16) 123
06:15 Az eltűnés sorrendjében (16) 116

Amarcord terem
18:30 Már megint lakótársat keresünk (16) 117
20:45 Csúnya, gonosz bácsik (premier előtt!) (18) 110
23:00 Llewyn Davis világa (premier!) (16) 104
01:15 Joe (16) 117
03:30 Mielőtt meghaltam (16) 117
05:45 Nemzeti dokumentumfilm (12) 92

Körhinta terem
19:00 Az ötödik kerék (premier előtt!) (16) 113
21:15 Lego kaland (6) 100
23:15 Augusztus Oklahomában (16) 121
01:30 A hasonmás (16) 93
03:15 Angélique (12) 113
05:30 Fuss fiú! (12) 112

MŰVÉSZ MOZI

Chaplin terem
18:00 Halhatatlan szeretők (16) 123
20:15 Populaire kisasszony (12) 111
22:30 Bérgavallér (16) 90
00:30 Az eltűnés sorrendjében (16) 116
02:45 A nimfomáiás 1. rész (18) 122
05:00 A nimfomáiás 2. rész (18) 123

Bunuel terem
18:15 A nagy szépség (16) 141
20:45 A Grand Budapest Hotel (16) 100
23:15 Mielőtt meghaltam (16) 117
01:30 Halálos mélység (16) 106
03:30 Bérgavallér (16) 90
05:30 A hasonmás (16) 93

Huszárik terem
18:45 Százkarátos szerelem (12) 93
20:45 Llewyn Davis világa (premier!) (16) 104
23:00 Csúnya, gonosz bácsik (premier előtt!) (18) 110
01:15 Borgman (16) 113
03:30 Nyomtalanul (16) 97
05:30 Ezerízű szerelem (12) 104

Bódy terem
18:00 Mr. Morgan utolsó szerelme (12) 116
20:15 Már megint lakótársat keresünk (16) 117
22:30 Viharsarok (16) 115
00:30 Joe (16) 117
02:45 Halhatatlan szeretők (16) 123
05:00 Megdönteni Hajnal Tímeát (16) 105

Tarkovszkij terem
18:30 Angélique (12) 113
20:45 Borgman (16) 113
23:00 A nő (16) 125
01:15 Idegen a tónál (18) 100
03:00 Csúnya, gonosz bácsik (premier előtt!) (18) 110
05:15 A Grand Budapest Hotel (16) 100

TABÁN KINOTÉKA

Kubrick terem
18:00 Mielőtt meghaltam (16) 117
20:15 Llewyn Davis világa (premier!) (16) 104
22:15 Halhatatlan szeretők (16) 123
00:30 Már megint lakótársat keresünk (16) 117
02:45 A Wall Street farkasa (16) 179
06:00 A Grand Budapest Hotel (16) 100
TOLDI MOZI

Nagyterem
21.15 Mandarinok (egyszeri vetítés!) 87
23.00 Műsorváltozás – Borgman (16) 113
01.00 A Grand Budapest Hotel (16) 100
03.00 Halhatatlan szeretők (16) 123
05.15 A nimfomániás – 2. rész (18) 123

Kisterem
18.00 Csúnya, gonosz bácsik (18) 110
20.00 Llewyn Davis világa (premier!) (16) 104
22.00 Már megint lakótársat keresünk (16) 117
00.15 Dollár, kanna, szerelem (premier előtt!) (16) 101
02.00 Az eltűnés sorrendjében (18) 116
04.00 A nimfomániás – 1. rész (18) 122
06:00 Bérgavallér (16) 90

 

Kapcsolódó bejegyzések

Femme fatale error – A szépség és a szörnyeteg

Femme fatale error - A szépség és a szörnyeteg

Kifejezetten elfogult vagyok A szépség és a szörnyeteg meséjével kapcsolatban, ugyanis a kedvenc Disney-m. Legalább 100-szor láttam, szó szerint tudom kívülről még 25 év távlatából is.  Amikor kiderült, hogy Emma Watson alakítja majd Belle-t meglepődtem, mert bár kedvelem a színészi játékát, ő...

Finn gyöngyszemek a Toldiban

Finn gyöngyszemek a Toldiban

2017. február 8-12. között már hatodik alkalommal zarándokoltak el a messzi finn földről érkező remek filmek. A házigazda a Toldi mozi volt. A filmeket hosszú útjukra elkísérte néhány alkotó is, akikkel közönségtalálkozók keretében ismerkedhettek meg közelebbről a mozi szerelmesei. Az idei Finn...

Két és fél óra tömény rémálom – Az Egészség ellenszere

Két és fél óra tömény rémálom – Az Egészség ellenszere

Csúcsthrillerrel van dolgunk ez egy percig sem vitás, mégis úgy érezzük, hogy legszívesebben kiszaladnánk a teremből, de legalábbis letépnénk az arcunkat, hátha sikerül felébredni, s a moziból kilépve is csak támolygunk kábán. De hát végül is ez a cél.... Míg a Körök gyenge visszhanggal köröznek...

Szólj hozzá!