Femme fatale error – A szépség és a szörnyeteg

Femme fatale error – A szépség és a szörnyeteg

Kifejezetten elfogult vagyok A szépség és a szörnyeteg meséjével kapcsolatban, ugyanis a kedvenc Disney-m. Legalább 100-szor láttam, szó szerint tudom kívülről még 25 év távlatából is.  Amikor kiderült, hogy Emma Watson alakítja majd Belle-t meglepődtem, mert bár kedvelem a színészi játékát, ő nem igazán az személy, akit én kislány koromban elképzeltem. Valahogy nem eléggé hercegnős, ráadásul szemernyit sem francia. Sajnos ebben a tekintetben az első megérzésem beigazolódott.

A film kétségtelenül hatásos, csak úgy potyognak az ember könnyei a végén a meghatódottságtól. Mégsem tudtam kiverni a gondolatot a fejemből, hogy vajon csak azért működött, mert olyan jól be vagyok kondicionálva, hogy Pavlov is büszke lett volna rám, azaz már az első dal hatására azonnal nyáladzani, azaz könnyezni kezdtem. Azért is fészkelte be magát a gondolat egyre mélyebbre, mert a film közben szinte végig éreztem valaminek a hiányát, mégpedig a bájét. Az eredeti Disney mesében ezt nagykanállal adagolták, s emellett kifinomult és végtelenül franciás volt. Minden mozdulat, gesztus, dal, humoros riposzt és párbeszéd tökéletesen időzített és szükséges a kerek egészhez, és ezeket most intenzíven megnyirbálták, annak ellenére, hogy a film végül sokkal hosszabb lett, mint a hajdani rajzolt változat.

Lumiere és Cogsworth civódása is alig-alig csillan meg, Lefou és Gaston ügyetlenkedései is kimaradtak, bár itt meg is ragadnám az alkalmat arra, hogy kiemeljem, hogy az őket alakító Josh Gad és Luke Evans egészen zseniálisan játszottak, s bár Gaston karaktere kicsit néha túlzásokba esett, ezeket a nüansznyi dolgokat leszámítva bőven ő vitte el a pálmát az egész film tekintetében. Maurice kedves, vidám habókosságának is nyoma veszett, bár talán ezt még megbocsájthatjuk, mert Kevin Kline ettől függetlenül briliánsan játszotta a lányáért rajongó, megtört szívű apát, így nem zavaró a karakterfrissítés.

No, és most elérkeztem a kényes ponthoz: Emma Watson végig nagyon igyekszik mimikát varázsolni az arcára, emiatt hiányzik belőle a természetesség. Az a helyzet, hogy a rajzolt Belle ezen a téren ezerszer lekörözi. Persze Katharine Hepburn, akinek egyik filmbéli karakteréről mintázták Belle-ét magasra teszi a lécet, de azért illett volna lábujjhegyre állva megérinteni azt. Hiába látszik, hogy nagyon intelligens, – és most jöhet az a kijelentésem, amiért lehet meg fogtok kövezni – de Emma Watson egész egyszerűen nem elég szép, illetve karizmatikus Belle szerepére. Őzike szemek ide vagy oda, hiányzik belőle valami, ami a francia nők oly jellegzetes sajátossága, a sikk. Mintha még mindig mellékszereplő lenne a fiúk mellett, aki szépen felmondja a leckét, de önmagában nem tud igazán tündökölni, nincs meg az a bizonyos kisugárzás, amitől elhisszük, hogy kalandvágyó, bátor és hősies, melytől a kislányoknak példakép, a fiúknak vágyálom lesz. Pedig Watsonnak itt aztán bőven meglett volna a lehetősége a kibontakozásra, hiszen olyan pazar a köré épített valós és digitális környezet, kiválóak a kollégák, a történet és a szituációk is mind, innentől igazán önfeledten lubickolhatott volna a szerepben. Mégis mintha egy percre sem tudta volna elengedni és átadni magát neki. Mindössze egy-egy erőltetett mosolyt, ráncolt szemöldököt és kifejezéstelen arcot kapunk, de az egyedi stílus és az érzelmek kifejeződései szinte teljesen hiányoznak. A rajzolt Belle-nek egyetlen hétköznapi mozdulatában is több kellem és báj lakozott, mint Watsonnak az egész film alatti produkciójában. Ráadásul a dalokat is szinte teljesen zárt szájjal, artikulálás és gesztusok nélkül énekelte el, ami szintén érthetetlen, már már sértő. Nem úgy mint Gaston, aki fennhéjázásában is magával ragadó, vagy éppen Lefou, aki pillanatok alatt felvidított mindenkit.

A Szörnyeteget a szikrázóan kék szemű Dan Stevens formálja meg, alakítása tisztességes iparosmunka, bár talán lehetett volna egy szemernyit szörnyesebb: a rajzfilmben jobban átjönnek a mogorva, beletörődött ifjú érzései, illetve az azt felváltó reménykedő szerelmesé. Itt inkább elmondja előre, hogy változik, majd hirtelen vált a viselkedése is. Ez sajnos máshol is megjelenik, – így inkább a forgatókönyv és a rendező számlájára írom, mint sem Stevensére – például kifejezetten irritáló, hogy Belle-nek a háziak szinte mindent szájbarágósan elmondanak, hiszen eredetileg magától jön rá szépen lassan mindenre és pont ez benne az izgi. Jó pont viszont, hogy a Szörnyeteg is kapott egy önálló dalt, Stevens remekül kihasználja a helyzetet és megvillantja tehetségét.

Leghűbben Mrs Potts és Csészike karaktere tükröződik vissza, akik mint anno most is hamar a szívünkhöz nőnek. A fantasztikus, részletgazdag díszletek (Hiszen mint tudjuk, ami nem barokk az nyúlfarok!), a jól ismert dalok, melyek szövegeit jórészt megőrizték, még ennyi év távlatából is igazán szívmelengetőek, és szerencsére az új szálak is jól illeszkednek a történetbe. Lumiere magánszáma a vacsoránál egészen bámulatba ejtő és az ostromjelenet is rendkívül szórakoztató. Végül, de nem utolsó sorban pedig a legendás tánc is szemet gyönyörködtetőre sikerült. Összességében elmondható, hogy mindenképpen érdemes megnézni a filmet annak, aki az eredetit szerette (tehát mindenkinek), mert Emma Watson középszerűsége ellenére is fantasztikus élmény.

A szépség és a szörnyeteg /Beauty and the Beast/
magyarul beszélő, amerikai musical, 129 perc, 2017
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

Rendező:Bill Condon
Forgatókönyv: Evan Spiliotopoulos, Stephen Chbosky
Operatőr: Tobias A. Schliessler
Zene: Alan Menken
Producer: Don Hahn, David Hoberman, Todd Lieberman
Vágó: Virginia Katz

Szereplők

Belle – Emma Watson
a szörnyeteg – Dan Stevens
Gaston – Luke Evans
Lumiere – Ewan McGregor
Plumette – Gugu Mbatha-Raw
Mrs. Potts – Emma Thompson
Cadenza – Stanley Tucci
Cogsworth – Ian McKellen
Maurice – Kevin Kline

 

Bemutató dátuma: 2017. március 23.
Forgalmazó: Fórum Hungary

Kapcsolódó bejegyzések

  • FotorCreated.jpg

Te hinnél neki?

Te mit tennél, ha a már halottnak hitt gyermeked bekopogtatna az ajtón? Amy Gentry ezzel a gondolattal játszott el debütáló,  Ki ez a lány? című regényében. Nem sok rettegettebb dolog lehet egy szülő életében, minthogy elrabolják a gyermekét. De vajon, hogyan lehet azt feldolgozni ha az...

  • 33456507534_e372d291bb_z.jpg
  • 34297989445_71089740ed_z.jpg
  • 34298035405_7987a0c2df_z.jpg
  • 34298044085_d9d251ccef_z.jpg

Ami Tarantóban történik... - A főnök meg én meg a főnök

Carlo Goldoni fergeteges komédiáját ültette mai környezetbe a Thália Színház, így született meg legújabb előadásuk. A főnök meg én meg a főnök felhőtlen szórakozást ígér, két felvonásban. Goldoni 1746-ban, a Két úr szolgája című komédiájával teremtette meg annak idején a polgári vígjáték...

  • FotorCreated-13.jpg
  • LID_zsurik_OK_szines_small-e1493447443755.jpg

"A nagyregényeket szeretem a legjobban" - Interjú Fullajtár Andreával

Adva van tíz könyv, a 2016-os könyvtermés legjava: Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája; Kepes András: Világkép; Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér; Nádas Péter: Az élet sója; Németh Gábor: Egy mormota nyara; Szabó T. Anna: Törésteszt; Térey János: Őszi hadjárat; Varró...

Szólj hozzá!