Beindult az Átrium

Beindult az Átrium

Alig egy hónapig kellett csak nélkülöznünk idén nyáron a minket folyamatosan jobbnál-jobb – főképp kortárs – darabokkal bombázó Átrium Film-Színházat, s a premierterveket bemutató sajtóreggelin rögtön kiderült, hogy ezt a szokásukat a 2016/17-es évadban is megtartják.

A vidám premier-prognózist Sándor Erzsi, a nemrég megjelent Anyavalya című anyaregény szerzője konferálta (könyvbemutatóját is az Átriumban tartották, recenziónk itt), aki elmondta, hogy 6+1 premierre kerül sor az évadban, ráadásul folyamatosan játszani fogják a korábbi évek sikerdarabjait, s ilyenből nem is kevés van, gondoljunk csak Az őrült nők ketrecére vagy A lepkegyűjtőre. A bemutatók már el is kezdődtek: szeptember 5-én a Miskolci Nemzeti Színház vendégjátékban mutatja be Edward Albee: Mindent a kertbe! című darabját Zsótér Sándor rendezésében. Albee nevét mindenki a Nem félünk a farkastól-hoz köti, pedig távolról sem ez az egyetlen remekül megírt színműve.

mindent-a-kertbe_foto_galos-mihaly-samu

Szeptember 21-én jön a Margit körútra a Bábelna – Keleti nyitás, műfajilag vagy alcímileg “kulturális ajándékkosár”, az egykori gasztrópuccsos Dömötör Tamás rendezésében, októberben pedig itt a Dada Cabaret: a Maladype Színház és Farkas Gábor Gábriel, meg zenekarának közös produkciója, amely Matei Vișniec azonos című darabját dolgozza fel. Az összművészeti produkció rendezője Balázs Zoltán, zenei vezetője Farkas Gábor Gábriel, aki Monsieur Dadát is alakítja, Lenin szerepében pedig Kútvölgyi Erzsébet. A dadaizmus 100 éves évfordulója alkalmából létrejövő előadás, az Átrium Film-Színházzal együttműködésben, a CaFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál támogatásával valósul meg.

egy-ketto-harom-plakat-masolat

Novemberben újabb két premier: a Kultúrbrigád és az Átrium közösen mutatja be Molnár Ferenc: Egy, kettő, három című színművét, Znamenák István rendezésében, Alföldi Róbert főszereplésével. Utána a k2 színházi műhely alkotói és Bíró Kriszta Cájtstükk címmel mutatják be saját produkciójukat. Karácsony napjára is esik premier: december 24-én Blaskó Borbála állítja színapdra Witold Grombrovicz: Yvonne, burgundi hercegnő című műve alapján a Pukedli táncjátékot, amit a következő évben a székesfehérvári Vörösmarty Színház is műsorára tűz.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Cájtstükk Fotó: Toldy Miklós

 

A premier-sorozat tavasszal folytatódik egy összművészeti színházi bemutatóval. Duda Éva Harangozó Gyula-díjas táncművész, az Átrium egyik állandó vendégalkotója, az Operettszínház művészeivel készül egy közös produkcióra, a mexikói festőnő Frida Kahlo életéről. AZ előadásban a tánc, a zene és a színház egyenrangú szerephez jutnak.

Az Átrium Film-Színház önálló és sziporkázónak ígérkező bemutatója lesz az Isteni színjáték, amely arra a kérdésre keresi a választ, hogy megszülethet-e egy olyan színházi produkció, ahol egyenértékű a cirkusz, a színház és a tánc. Az illuzionistával fűszerezett, frivol, buja orfeumi helyzeteket felvonultató nagyszínpadi előadás rendezője Magács László.

egy_ketto_harom_olvasopro-ba_alfoldi_robert_szatory_david_foto_meszaros_csaba_kulturbrigad-masolat

Alföldi nagyon vidám az Egy, kettő, három olvasópróbáján Fotó: Kultúrbrigád

 

Az Átrium futó előadásairól és a bemutatókról:
http://www.atriumfilmszinhaz.hu

 

Kapcsolódó bejegyzések

  • 36790194174_bbb28033e7_z.jpg
  • 37452263756_fa4cfe9928_z.jpg
  • 37452342926_b071eed9d7_z.jpg
  • 37469170242_257763e6dd_z.jpg

Valaki ellopta a pingponglabdát - Csoda korban élünk (Szigliget) kritika

Fergeteges bohózattal indítja az évadatot a Thália Színház. Michael Frayn darabját Hamvai Kornél átiratában élvezheti a közönség. A Csoda korban élünk (Szigliget) az 1950-es évek kommunizmusába repíti vissza a közönséget, ahol senki nem az, akinek látszik és minden megtörténik, aminek nem lenne...

  • Kult-konyvek-21.Szazad_kiado_1.png
  • 41049_thumb-e1507107146144.jpg
  • 41050_thumb.jpg
  • 41051_thumb.jpg
  • covers_438119-e1507107173402.jpg

Négy könyv, amit érdemes beszerezned ősszel

A 21. Század kiadó idén ősszel nagy dobásra készül és négy világsikerű könyvvel örvendezteti meg az olvasás és a könyvek szerelmeseit. Világirodalmi bestsellereket hoz el nekünk a KULT Könyvek sorozattal. Mi már alig várjuk őket, csapjatok le rájuk Ti is! Michael Chabon: Ragyog a hold ...

  • Untitled-collage.jpg

A boldogság ára...

Kinek mit jelent a boldogság? Egyeseknek a pénzt, másoknak egy sikeres karriert és van akinek egy jól működő házasságot. Michelle Frances bemutatkozó pszichológiai thrillerében,  A barátnőben mindenki csupán a saját boldogságát keresi, azonban, mint azt tudjuk a boldogságnak ára van, amit a...

Szólj hozzá!