Another Way – interjú Poniklo Imrével

Another Way – interjú Poniklo Imrével

A zenekar tavaly decemberben jelentkezett új klippel, az Another Way-jel, amit Marsalkó Dáviddal, a Halott Pénz frontemberével közösen raktak össze. Az Amber Smith már jó ideje meghatározó bandája a magyar underground zenei életnek. A folyamatos alakulásról, stílus változásról, tagcseréről és a jövőbeni tervekről kérdeztük a frontembert, Poniklo Imrét.

Decemberben jelent meg új klipetek, az Another Way. Teljesen más a hangzásvilága és a vizualitása, mint például a Faster than the Speed of Light. Minek köszönhető ez a változás?

A dal alapja Marsalkó Dáviddal közösen született, így a gépies, hip-hopos alap az övé, talán emiatt is más. Illetve mindig igyekszem, hogy folyamatosan változzunk.

Mennyire tudatos, hogy a klip ennyire szakadozott és sejtelmes? Változott-e valamit a zenekar filozófiája? Nevezhető-e ez egyfajta stílusváltásnak?

A klip ötlete Hodosy Enikőé, aki amúgy pont a “Faster than…”-t is rendezte, így ez a zenekart illetően nem tudatos.

amber smith2

Hogy fogadta a közönség a kislemezeteket? Várható-e nagylemez?

Abszolút pozitív volt és szerencsére mindenki levágta, hogy ez a beöltözés-dolog csak vicc. Az igazat megvallva ezt a klipet osztották meg legtöbben, olyanok is, akikről nem gondoltam volna! 🙂 Lemez egyelőre nem lesz, talán jövőre, de rengeteg dologban vagyok most benne, úgyhogy talán nyár végén, ősszel tudok nekiállni új Amber Smith daloknak.

Milyen az új zenekari felállás? Szeretnétek-e bővíteni még a zenekart új tagokkal?

Sokáig gondoltam azt, hogy Oszkárt nem lehet pótolni…és még mindig ezt gondolom. Toof (Oleg Zubkov) teljesen más karakter, mind emberileg, mind zeneileg, ő sokkal keményebb, erőből játszik, de ez nem is baj – ha váltás van, tényleg legyen érezhető. Faragó Tomi pedig már 12 éve folyamatosan ki-belép az Amber Smith-ből, Kőváry Zoli mellett vele szeretek igazan játszani.

krapulax2

Fogtok-e turnézni idén Magyarországon illetve külföldön? Milyen magyar fesztiválokon találkozhatunk majd veletek idén?

Itthon mindenképp játszunk, tavasszal két budapesti és egy szegedi dátumunk is van már. A fesztiválok kemény diók, ebben reménykedni tudunk csak.

Hol lehet Titeket legközelebb hallani?

Április 24-én játszunk az Esti Kornéllal az ő lemezbemutatójukon, a felújított Akváriumban.

Dolgoztok jelenleg más zenei projekteken, esetleg valakivel közösen?

Igen, több projekten is. Én, Kőváry Petivel (Neo) csinálok egy EPt, ami alapvetően egy dance-es, elektronikus anyag lesz. Április elején forgatjuk is az első klipet. Ezen kívül hamarosan “előjövünk” egy Hámori Gabival  közös dallal. Tavaly nyár végén kezdtünk el együtt dolgozni, és októberben fel is vettünk már hat dalt, amiből a tervek szerint őszre lesz egy nagylemez. Ebben zenél Bence is az Amber Smith-ből.

Idén lesz a zenekar tizennégy éves. Lesz születésnapi koncert? Készültök-e valamilyen különlegességgel a rajongók számára?

Ami azt illeti, én sosem tartottam különösen érdekesnek a kerek évfordulókat, sem zenében, sem egy ember életében… miért érdekesebb, hogy egy klasszikus lemez huszonnyolc, vagy éppen tizenkét éve jelent meg? Úgyhogy nem gondolunk ilyesmire – inkább igyekszünk, hogy minden koncert különleges legyen.

Kapcsolódó bejegyzések

Bűnbeesés a Meztelen Diplomaták legújabb klipjében

Bűnbeesés a Meztelen Diplomaták legújabb klipjében

Elkészült a hazai beach pop zenekar, a hawaii inget és a szörfdeszkát pucérságra és hangszerekre cserélő Meztelen Diplomaták legújabb videója, az Almát szedek, kacér párnacsatával és robbanó almákkal. Az almaszüretet vidéki turnéval ünneplik. Egy szeles és két gyönyörű forgatási nap, egy...

Megérkezett az új Imagine Dragons album!

Megérkezett az új Imagine Dragons album!

Ma jelent meg az Imagine Dragons új albuma, a Smoke + Mirrors! Az amerikai banda második nagylemeze tartogat néhány kellemes meglepetést a rajongók számára. Az Imagine Dragons a mai napig is alternatív zenekarként van számon tartva, pedig sikereiket és népszerűségüket tekintve megállják a...

Szürreál à la natúr – itt az új Magidom klip

Szürreál à la natúr - itt az új Magidom klip

A 2010 óta tevékenykedő, kellemes alter-rockban és gitárpopban utazó Magidom zenekar tavaly év végén új lemezzel (vagyis első albumukkal), nemrég pedig vadonatúj videoklippel is megörvendeztette rajongóit! A Farkas Áron, Kővágó Dömötör és maga a banda legénysége által összehegesztett kisfilm a...

Szólj hozzá!