Anne Frank – aki legyőzte Hitlert

Anne Frank – aki legyőzte Hitlert

Talán 13 éves sem voltam, amikor először olvastam el Anne Frank naplóját. Számtalan Verne-regény után, a válogatás nélküli olvasás habzsolási fázisában ez a könyv szabályosan sóbálvánnyá kövesztett – szürreális, vontatott és gonosz mesének tetszett, noha ezt csak utólag állapítom meg, mert akkor még nem ismertem a szürreális kifejezést. A könyv viszont nem volt mese, a legkevésbé sem, s nem gonosz volt, hanem valóságos, noha abban a korban ez a kettő lényegében elválaszthatatlan fogalompárrá vált. Melissa Müller húsz éve kutatja az Anne Frank-jelenséget, s bár nagy leleplezések szerencsére nem lesznek, könyvének – Anne Frank: Egy lány élete – köszönhetően sokat megértünk abból a korból, amikor a gonosz hétköznapi valóság lett, a valóság meg hétköznapiasan hordta magában a gonoszságot. Amikor létrejött gonoszság és valóság elképzelhetetlenül tökéletes szimbiózisa.

Nem vagyok zsidó, egyetlen rokonom sem halt meg a világháborúban, egyszerű közkatonaként kivezényelték őket ugyan a frontra, s volt aki amerikai, volt aki szovjet hadifogságba esett, kemény időket éltek át – főleg az utóbbiak -, de előbb-utóbb mind hazatértek, és tekintélyes kort megérve ágyban, párnák közt adták vissza lelküket teremtőjüknek. Nincs tehát semmi személyes érintettség abban, ahogy egyre nagyobb érdeklődéssel fordulok a holokauszt – vagy soá – felfoghatatlan borzalma felé. Emberi mivoltom kényszerít arra, hogy megismerjem a nagy történet apró kirakóit, amelyeket azok éltek át, akik emberi mivoltukból teljesen kivetkőzött lények – németek, és készséges segítőik– elvetemültségének estek áldozatul.
Egy hatmilliós tömeggyilkosság arctalan. A szám döbbenetes, de a tömegnek sosincs arca, a tömeg elképzelhetetlen, a szám pedig felfoghatatlan. A holokauszt túlélői közül sokan írták meg szenvedéstörténetüket – itt rögtön lehet hivatkozni Kertész Imre irodalmi Nobel-díjas Sorstalanságára –, de ők elenyésző kisebbség az áldozatok számához képest, ráadásul a nagy különbség az, hogy bár elszenvedői voltak a náci és nyilas vagy vasgárdista rémuralomnak, de végül túlélték. Soha el nem múló sebekkel, de túlélték.

A halottak azonban hallgatnak.
Egy halott beszél csak, Anne Frank. És szerencsére ennek a tizenhatodik évében meggyilkolt okos és bájos lánynak a halott hangja erősebb az összes túlélőénél.

Neki köszönhetően a hatmillió halott egyike arcot nyert, örökké megjegyezhető és kötelezően megjegyzendő neve lett, s bár a halál nagy misztériumát ő sem tudta már megírni, az odavezető utat igen. Nem a mostanában egyre gyakrabban megjelenő, a halál tabusításának ostoba gyakorlata ellen fellépő ráknapló ez, Anne Frank nem a kikerülhetetlen végzet felé sodró betegség ellen küzd, hanem az emberek igenis kikerülhető és kiküszöbölhető elvetemültsége ellen, noha tudjuk – ő is tudta –, hogy a korszakban, amelyben élt, az emberi civilizációt a rák támadta meg, a náci, a fasiszta és a nyilas tumor, amelyeket nagy áldozat árán sikerült ugyan kimetszeni az emberiség testéből, de kisebb áttétek a háborút követő kemoterápia dacára is maradtak még.

Anne Frank eredeti naplója

 

Anne Frank egy a hatmillió halottból, aki ma is érthetően beszél, s egy öregasszony bölcsességét szólaltatja meg csengő kamaszlányhangján. Mondják, a félelem, a halál közelsége aggkori bölcselmet lop a gyermeki lélekbe is. Anne Frank eleve bölcs volt, hiszem, hogy a világ vagy az országa, lett légyen az Németország vagy Hollandia, ahova menekültek, akkor is megismeri a nevét, ha nem a túlvilágról szóló egyetlen holokauszthalott lenne, hanem békében, biztonságban és főleg hosszan élete volna le az életét.
A fejét felütő holokauszttagadás és -relativizálás, a “holokamuzók” korában minden korábbinál jobban érzem annak hiányát, hogy a többi hatmillió meggyilkolt nem képes szólni hozzánk, mint Anne Frank. Mert hiába tudunk a szenvedésektől úgy általában, egészen más, amikor személyekre lebontva ismerhetjük meg a tragédiákat. Hatmillió áldozat, hatmillió tragédia, hatmillió irtózatos kegyetlenséggel halálba fojtott sors. Hatmillió könyv hiányzik a könytárak polcairól, pedig az emberiségnek mindegyiket el kellene olvasnia, utolsó betűig.
De csak Anne Frank van nekünk. Melissa Müller munkájának köszönhetően most olyan eleven, amennyire eleven egy halott csak lehet. A szerző a jól ismert apai ág – az apa volt az egyetlen túlélő – helyett inkább a kiirtott és kevésbé ismert anyai ágra koncentrál, hiszen az anyafigurának nagy szerepe volt Anne Frank sarjadó személyiségének alakulásában, felületes vitáik dacára is.

Melissa Müller halottidézése a legjobb értelemben vett nekromancia, Anne Frank szinte kiragyog a monográfia lapjairól. Nem az a lényeg, ki adta fel őket a Gestapónak, ha ugyan egyáltalán feladta őket valaki. Anne Frank története nem detektívregény, a misztériumkedvelők keresgéljenek másutt. Mi viszont figyeljünk rá, hiszen halottak millióinak szószólója lett, dacára annak, hogy ő maga is halott. Mégis, bizonyos értelemben ő a holokauszt egyetlen igazi túlélője, az egyetlen, akinek nevét sosem fogjuk elfelejteni. Gyilkosai nevét sem, de ha rájuk gondolok, Reiner Höss, az auschwitzi haláltábor parancsnokának, Rudolf Hössnek, az egyik legvéresebb kezű, Nürnbergben felakasztott náci szörnyeteg unokájának a szavai jutnak eszembe: “ha élne a nagyapám, magam ölném meg” (“Hitler gyermekei”).

Ha viszont Anne Frankra gondolok, szomorúságomat megtöri egy kis mosoly. Ő egyedül le tudta győzni Hitlert, noha igazi csatájuk már mindkettőjük halála után zajlott. A szövetségesek, mindenekelőtt a szovjet hadsereg zúzta szét a náci rémuralmat, de Hitler igazi legyőzője ez az alig 16 éves halott zsidó csitrilány, akinek nevét a világtörténelem legsötétebb nagyura nyilván sohasem hallotta. De a legvégső vereséget, már a berlini csata után, mégiscsak Anne Frank mérte rá. Mert Anne Frank makulátlanul tiszta, és sokkal, de sokkal keményebb ellenfél lett, mint az ellenzsarnok Sztálin.

Melissa Müller: Anne Frank – Egy lány élete
490 oldal, Park Kiadó

Forgách Kinga interjúja Melissa Müllerrel a Könyvesblogon olvasható!

Címfotó forrása, Könyvesblog, fotós: Valuska Gábor

Kapcsolódó bejegyzések

  • FotorCreated.jpg

Te hinnél neki?

Te mit tennél, ha a már halottnak hitt gyermeked bekopogtatna az ajtón? Amy Gentry ezzel a gondolattal játszott el debütáló,  Ki ez a lány? című regényében. Nem sok rettegettebb dolog lehet egy szülő életében, minthogy elrabolják a gyermekét. De vajon, hogyan lehet azt feldolgozni ha az...

  • 33456507534_e372d291bb_z.jpg
  • 34297989445_71089740ed_z.jpg
  • 34298035405_7987a0c2df_z.jpg
  • 34298044085_d9d251ccef_z.jpg

Ami Tarantóban történik... - A főnök meg én meg a főnök

Carlo Goldoni fergeteges komédiáját ültette mai környezetbe a Thália Színház, így született meg legújabb előadásuk. A főnök meg én meg a főnök felhőtlen szórakozást ígér, két felvonásban. Goldoni 1746-ban, a Két úr szolgája című komédiájával teremtette meg annak idején a polgári vígjáték...

  • FotorCreated-13.jpg
  • LID_zsurik_OK_szines_small-e1493447443755.jpg

"A nagyregényeket szeretem a legjobban" - Interjú Fullajtár Andreával

Adva van tíz könyv, a 2016-os könyvtermés legjava: Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája; Kepes András: Világkép; Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér; Nádas Péter: Az élet sója; Németh Gábor: Egy mormota nyara; Szabó T. Anna: Törésteszt; Térey János: Őszi hadjárat; Varró...

Szólj hozzá!