“A zene elszáll, a kép megmarad” – Wahorn András
Értékelem! 5

Wahorn András a nyolcvanas évek egyik legmeghökkentőbb társaságának, az Albert Einstein Bizottságnak meghatározó alakja volt. A Munkácsy-díjas polihisztor ma is aktívan kísérletezik a szaxofonnal, az ecsettel és ezek virtuális megfelelőivel egyaránt. Az egyik budapesti koncertjére el is látogattam, ahol a próba alatt – némi aláfestő zene mellett – beszélgettünk. A koncert előtt egy Facebook-posztban említetted, ..

Summary 5.0
Értékelem! 4
Summary rating from 1 user's marks. You can set own marks for this article - just click on stars above and press "Accept".
Accept
Summary 4.0 kiváló

“A zene elszáll, a kép megmarad” – Wahorn András

Wahorn András a nyolcvanas évek egyik legmeghökkentőbb társaságának, az Albert Einstein Bizottságnak meghatározó alakja volt. A Munkácsy-díjas polihisztor ma is aktívan kísérletezik a szaxofonnal, az ecsettel és ezek virtuális megfelelőivel egyaránt. Az egyik budapesti koncertjére el is látogattam, ahol a próba alatt – némi aláfestő zene mellett – beszélgettünk.

A koncert előtt egy Facebook-posztban említetted, hogy most összeállt egy zenekar.

Csak a mai estére. Ennek a “JazzaJ”-nak van egy olyan hagyománya, hogy egy estére összeállnak a különböző zenészek, és úgy játszanak. Horváth Lacival és a Viktorral például most először, de Olivér és Román Péter tagjai a Wahorn Airportnak és a Noise Flowersnek is: mindkettő az én zenekarom.

Egyedül is szoktál zenéket komponálni, koncertet adni?

Nagyjából ‘86 körül, amikor  először volt számítógépem, akkor épp azon gondolkodtam, hogy mennyire nem jó bajlódni a zenészekkel: mindig berúgnak, ott alszanak a fürdőkádban és elkésnek. Ezért összeállítottam magamnak egy “computerzenekart” és azzal zenéltem. De nagyon rossz volt, mert egyedül voltam. Ha az ember egy géppel játszik, akkor ugyan jól érzi magát, de valahol valami hiányzik.

DSC_0229

Viszont most épp úgy hallom, közösen már élvezitek az improvizálást.

Amiről beszélek, tulajdonképp valóban improvizációnak hívják, hiszen nem előre begyakorolt számokat játszunk. Viszont amiben különbözik a hagyományos improvizációtól, hogy ott az emberek azt teszik bele, amit szeretnek: azokat a fordulatokat, dallamokat amit szeretnek.
Mi viszont nem játszunk olyat, ami szórakoztat minket.  Minden egyes hangot nagyon komolyan meggondolunk, mielőtt kiejtjük a szánkon vagy a hangszerünkön és így felépítünk valamit, ami tulajdonképp egy dal. Ezt a zenét úgy hívom, hogy kalandzene.

Tizenhét  éves koromban is így tanítottam magam rajzolni. Minden nap rajzolnom kellett valamit, de mindig olyat, amit még előtte sosem. Így egyre tovább és tovább jutottam .

DSC_0223

Szerinted milyen különbségek vannak egy kép megalkotása és egy dal eljátszása közt?

Ez a két dolog sok mindenben különbözik egymástól. Az eredmény szempontjából: Egy koncerten, még ha fel is vettük, akkor sem halljuk ugyanúgy, mint ahogy az egy koncerten szólt. Egy hang megismételhetetlen, mert nemcsak az akusztika, hanem a közönség, és amit a közönség gerjeszt, az is egyedülálló és megmagyarázhatatlan.
A zene elszáll, a kép megmarad. Ha lefestek egy képet, az vonalról vonalra ott marad és  ha ránézek húsz év múlva, az akkor is ugyanolyan lesz. A zenében viszont az öt perccel ezelőtt eljátszottat nem tudom újra csinálni.

Az alkotás szempontjából pedig egészen más, ha az ember egyedül alkot és más, ha kalandzenét játszik. A kalandzenében nem egyedül vagyok, hanem nagyon figyelek arra, hogy a többiek mit játszanak. Változtatnak engem minden pillanatban és én is hatok rájuk.
Ez voltaképp egy küzdelem. Azért hívom kalandzenének,  mert a kaland az nem szórakozás: ha az ember megmászik egy hegyet, akkor nem szórakozik, még ha annak is veszi.

Ha viszont festek, akkor azt csinálok, amit akarok: minden vonalat meghatározhatok, az ecsetvonásokat később is megváltoztathatom. Tehát teljes kontrollom van a képzőművészetben az alkotás felett.

Gondolkodtál olyan zenekar létrehozásán, ahol a tagok egyszerre festenek és zenélnek?

Igen, sőt: van is egy olyan zenekar, hogy “Tapasztalt Ecsetek”, ott mindenki fest. A tagjai Szurcsik József, Kopasz Tamás, Orosz László – én pedig a fúvósokon játszom.  De létre hoztunk egy ” Éjszakai Múzeumok” nevű formációt is, ahol slammereket és  költőket kísérünk improvizatív zenével.

DSC_0231

Amikor Amerikában voltál, azt állítottad, hogy már nem esemény az embereknek egy kép, hanem elhaladnak felette, nem érdekli az embereket, mint ahogy az interneten böngésznek: gyorsan információ, és el is halad.  Az októberi  “ Mindig van mit festeni” című kiállításod viszont egészen mást közöl.

Igen, a világban a kép funkciója teljesen megváltozott, ez már mindenütt így van.
A huszadik század elején egyedül a festő volt képes arra a csodára, hogy egy olyat készítsen, amilyet senki sem látott. Akkoriban színes képet nagyon kevés ember látott, szinte csak akkor, ha elment egy templomba. Ma  viszont bárki láthat színes képet, tehát már nem annyira érdekes. Önmagában már az sem, ha egy meztelen nős képet látsz. Amikor én fiatal voltam, akkor nagy értékes volt például egy meztelen nős kép, ezeket mindenki magával hurcolta mindenhova. Ma már ezekből a képekből annyit látsz, amennyit akarsz.

Annak idején én arra készültem, hogy megváltoztatom a világot a képeimmel, de ma már tudom, hogy ez nem fog megtörténni. Az pedig, hogy  “mindig van mit festeni” , azt jelenti, hogy én mindig arról festek, ami történik velem: amikor ülök a tévé előtt és rajzolgatok, akkor előbb-utóbb abból amit látok, megszületik a kép, vagy a kép címe.

cultura-wahorn-andras-bunnylady-and-catlady-closed-eyes

Tehát magától össze szokott állni egy kép?

Kezdettől fogva az én alkotási módszerem olyan, hogy hagyom a kezemet futni. Nem tudom előre hogy mi fog történni és a saját vonalaim különböző gondolatokat ébresztenek bennem. A művészetem is olyan, mint a kalandzeném: megpróbálok oda eljutni, ahova nem is gondoltam volna. Akkor érzem a legjobbnak a képet, ha engem is meglep.

Miért szoktad őket mindig feliratozni?

Nekem nagyon fontos, hogy meghatározzam a dolgokat. egész életemben próbáltam megérteni körülöttem a világot és próbáltam megfogalmazni. Számomra a cím az egy mágia: amikor megnevezünk valamit, akkor az létezik. Ha kimondunk valamit akkor az meg fog történni. Ezért szeretem kiírni, hogy mit ábrázol a kép. Persze tudom, hogy ennek ellenére mindenki mást gondol róla. Nincs olyan kép, ami mindenkinek ugyanazt jelenti:  tulajdonképpen ahány néző, annyiféle értelmezése lehet a képnek. De  én szeretem, ha másnak nem is, saját magamnak meghatározni, hogy mi történik.

Wahorn András a Jégkrémbalett c. filmben

Wahorn András a Jégkrémbalett c. filmben


Ugyanezt gondolod a zenéről is?

Nem,  a zenének egyszerűen képtelen vagyok címet adni. A zene mindenről szól, az egész Univerzumról egyszerre.  Ma  a koncert előtt feltöltöttem a weboldalamra képeket és noha írtam, hogy csak ma és csak most le fogjuk játszani az “ Ufólábnyomok” című számunkat, de  természetesen nem fogjuk lejátszani, azt csak azért írtam, hogy minél többen eljöjjenek. Helyette valami olyasmit fogunk, amiről még nem is tudjuk, hogy micsoda. A képen egyébként valóban titokzatos nyomok voltak, amik azóta sem tudom, hogy hogyan kerültek oda, vagy egyáltalán mik voltak.

Az A.E Bizottságot is sokféleképp értelmezik, sok mindent látnak bele. Mindenki biztosan másképp, mint ahogy ti akkor gondoltátok.

A Bizottságnál  a véletlenszerűség az előadás módjában volt, pl. a számok közötti beszólásokban vagy magában performanszokban, amelyek koncert közben zajlottak.
Viszont a szövegek nagy részét feLugossy László írta, és mivel ezek szürrealista szövegek voltak, bárki bármit belegondolhatott.

Ennek azért volt jelentősége, mert nagyon kevés dolog volt 80-ban, ami egyáltalán elérhető volt: akár újság, és kép, lemez. Az emberek azért jöttek el egy-egy performanszunkra, hogy  egy olyan dologgal találkozzanak, amibe bármit beleképzelhetnek, amit látni, vagy hallani szeretnének.Ez nem csak a Bizottsággal volt így, hanem a külföldi zenével is, aminek nem értettük a szövegét. Például a  Led Zeppelinre mi is azt hittük, hogy a világ legprogresszívebb szövege, közben csupa hülyeségről szól.

A. E. Bizottság

A. E. Bizottság


Ezzel tisztában voltatok akkoriban?

Igen, ezt nagyon hamar megértettük. Tulajdonképpen a Bizottság esemény nem is zenei volt: sokan a büfében maradtak beszélgetni, nem jöttek be a koncertre. ”Bizottságra menni” azt jelentette, hogy együtt lenni azokkal, akik másképp gondolkoznak.
Illetve  ide nagyon sokféle ember jött: idősek, fiatalok, értelmiségiek, munkások és parasztok és ennél fogva is mindenki azt képzelt bele, amit akart.

Látsz manapság példát arra, hogy a bizottsághoz hasonlóan valaki azt csinálja amit akar és mégis eredeti dolgot hoz létre?

A Bizottság továbbélését a Belga együttesben látom. Amikor hallgatom, érzem, hogy gátlástalan önkifejezés folyik. De minden kornak megvannak a válaszai a felmerülő kérdésekre. Szerencsére ez mindig más és mindig változik. Azok a válaszok, amiket mi akkor adtunk, azok ma már nem érvényesek. Viszont vannak olyan emberek, mint például a Skrillex, aki csinál egy olyan zenét, ami ad  egy teljesen pontos és új választ az adott korra.

Minden generációnak is megvan a saját művészete és többnyire az, amit tizenhat- és huszonnégy éves koruk körül tapasztalnak, az lesz az ő ízlésviláguk a továbbiakban is. Ezért hallod azt ilyen öreg emberektől mint én , hogy : “bezzeg az én időmben” ,  “ma már olyan nincsen, régen még volt” , meg ezeket a hülyeségeket. Mert az emberek később már nehezebben képesek befogadni a dolgokat.

DSC_0221

Magaddal kapcsolatban is ezt érzed?

Nem. Én valahogy el vagyok b***va, engem érdekelnek az új dolgok. De azt is látom, hogy most bármit csinálok, az embereknek már nem olyan fontos, mint régebben. Más fiatalok vannak, és új dolgokat hoznak létre, amik fontosak.

Mi az, amit te művészetként aposztrofálsz?

Minden művészet és mindenkinek megvan a maga művészete. Nincs olyan, hogy rossz művészet, vagy jó művészet. a népzene, a free jazz, popzene, a lakodalmas rock mind-mind művészet és nagyon sokat ad azoknak a csoportoknak, akikhez épp szól. Nekem is megvan a művészetem, de azt nem várom el, hogy neked is tetsszen.

Kapcsolódó bejegyzések

Budapest Éjjel – Fekete Gábor fotósorozata a NextArt-ban

Budapest Éjjel - Fekete Gábor fotósorozata a NextArt-ban

Fekete Gábor, 'Budapest Éjjel' című fotósorozata a svájci-magyar művész egyedi kapcsolatát mutatja be szülővárosával, egy sor könnyed, nosztalgikus, néhol humorral fűszerezett éjszakai felvételen keresztül. A több mint két évet felölelő sorozat, 2016-ban a Corvina Kiadó jelentette meg, a...

  • FotorCreated-1-e1492519601935.jpg
  • FotorCreated-2-e1492521486733.jpg
  • FotorCreated-3.jpg
  • FotorCreated-4-e1492524202770.jpg
  • FotorCreated-5-e1492586987758.jpg
  • FotorCreated-6-e1492588875453.jpg
  • szin-e1492591946854.jpg
  • sziget-e1492592671290.jpg
  • Képkivágás.jpg

FESZTIVÁLKÖRKÉP 2017

2017-ben sem lehet okunk panaszra, már ami a fesztivál felhozatalt illeti. Idén is bedobták magukat a szervezők és a legnagyobb nevekre tombolhatunk a hazai fesztiválok színes palettáján. Mazsolázzatok velünk a kínálatból! Mi már alig várjuk, hogy beinduljon a szezon! Fishing on Orfű – Orfű...

Minden érzékszervünket betámadta a PJB

Minden érzékszervünket betámadta a PJB

A jazz és hip-hop műfaját mesterien elegyítő csapat kétségkívül ámulatba ejtette több ezer nézőjét hétfő este a Sportarénában. Volt minden mi szem, szájnak és hallójáratnak ingere: Szuperszexi Pin up girl, dús keblű szirén, géppuskalábú sztepptáncos, borzongató hangú férfiak, igazi showman, és...

1 Komment

  1. Trackback: " A dal megmarad, ahogy a festett kép is" - Lilja Bloom | ARTIQ

Szólj hozzá!