A nemzetközi elkövetők magas C-vel tenorizálták Budapestet

A nemzetközi elkövetők magas C-vel tenorizálták Budapestet

Teltház volt a tegnapi Három tenor koncerten a Margitszigeti Szabadtérin, de hiszen nincs is kellemesebb pár dallamos operaáriánál és fülbemászó slágernél egy fülledt nyári estén.

A 90-es években világszinten imádott Három tenort senkinek sem kell bemutatni, a tenoróriások egyenként is zseniálisak voltak, együtt pedig olyat alkottak, amely még a legkevésbé klasszikus kedvelőket is megérintette. Ezt a stafétát próbálták átvenni a tegnap esti világpremieren a Margitszigeten James Valenti, Sébastien Guéze, és Martin Mühle. A kezdeményezés értékelendő és az, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni az a létjogosultságát is megalapozza, és bár talán nem volt még olyan kiforrott és 10 pontos az előadás, de összességében remek produkciót hallhattunk.

cikkbe_1

Érdekes, ha az ember három művészt lát automatikusan sorrendet állít fel közöttük (ez még a legendás trió kapcsán is megtörtént), kinek- kinek egyedi preferenciája alapján, és ez alkalommal is az első három ária után egyértelmű volt melyik tenorista a dobogó melyik fokát foglalja el. Persze ez idővel változhat, de jelenleg minden kétséget kizáróan Martin Mühle produkciója vitte a prímet, az ő hangját hallgatva egyből Mario Lanza jutott eszembe, aki oly könnyedén és lágyan, telistele érzelemmel énekelt, hogy szem nem maradt szárazon és Mühle is pontosan így énekelt. A Brazíliában született német származású tenor ráadásul ügyesen is választott, hiszen Puccinivel nem nagyon lehet mellélőni, mivel az olasz mester operái máig a legnépszerűbbek között vannak. Valente erőteljes hangjához jól illettek a temperamentumosabb áriák, így részéről a Carmen, a Simone Boccanegra, vagy Verdi Luisa Millere szintén jó választásnak tűntek, de a Levél áriát is óriási ováció követte a közönség részéről. A tenortrió legifjabb tagja, a 36 éves Guéze, vegyes véleményt alakított ki bennem, mert egyrészt technikailag nehéz, szerep szerint keserű, szenvedős áriákat énekelt, amelyek többször is szenvedősebbre sikerültek a kelleténél, illetve talán kevésbé illettek a könnyed nyári operagála repertoárjába. Továbbá a francia nyelvű ének is furcsán hatott az olaszhoz, max némethez szokott fülemnek, és láthatóan nem könnyítette meg az amúgy ízig vérig francia tenor munkáját sem, akinek mimikája azt sugallta mintha folyamatosan ecetes citromlevet kortyolgatott volna. Ezt arra is merem alapozni, hogy amikor (végre) olaszul énekelte a Bohémélet Che Gelida Manina áriáját az hibátlanul és szívet gyönyörködtetően ment neki, ezzel nagyon lendítve az esti szereplésén. A jövőben több Puccinit neki is!

cikkbe_2

Az est utolsó áriáit és dalait közösen adták elő oldottabb hangulatban, a tenoristák, játszottak a többnyelvűséggel, ugratták egymást, látványosan meg-megsértődve, ha éppen elvették egymástól a hangot. Ebből talán kicsit több is jól jött volna az este során, mert a szinte végig 3×1-nél jobban mutatta az összetartozást az 1×3, néha egy kis személyes vélemény, sztorizás, ajánlás, azaz a közönséggel való kommunikáció is sokat emelt volna produkción.

Ami még kiemelendő, hogy az est programja rendkívül jól szerkesztett volt, ügyesen indították a Carmen előjátékával, majd az etapokat lezárandó illetve átvezetendő intermezzok is remekül gördítették az est menetét. Végül, de nem utolsó sorban a tenorok mellett el kell ismerni a Magyar Filharmonikusok fantasztikus munkáját is, akik Halász Péter vezényletével remekül közreműködtek ebben a világszínvonalú est létrehozásában.

 

Ps. a közönség bizonyos tagjainak: Rettenetesen primitívnek tartom, hogy a koncert vége előtt rohannak el, áttaposva egymáson a sorok közepéről, minimális tapssal sem elismerve a művészek munkáját, pláne, hogy ilyenkor nyáron ruhatár sincs, és annyi külön busszal segíti a BKV a gyors hazajutást, amivel tolongás nélkül is 10 perc alatt kényelmesen el lehet jutni a Nyugatihoz, vagy az Árpád hídhoz. Ha nem bírja kivárni a koncert végét, akkor inkább menjen haza a szünetben, vagy hallgassa otthon, de ne rontsa el más élményét, és ne járassa le a magyar közönséget.

Kapcsolódó bejegyzések

  • 36790194174_bbb28033e7_z.jpg
  • 37452263756_fa4cfe9928_z.jpg
  • 37452342926_b071eed9d7_z.jpg
  • 37469170242_257763e6dd_z.jpg

Valaki ellopta a pingponglabdát - Csoda korban élünk (Szigliget) kritika

Fergeteges bohózattal indítja az évadatot a Thália Színház. Michael Frayn darabját Hamvai Kornél átiratában élvezheti a közönség. A Csoda korban élünk (Szigliget) az 1950-es évek kommunizmusába repíti vissza a közönséget, ahol senki nem az, akinek látszik és minden megtörténik, aminek nem lenne...

  • Kult-konyvek-21.Szazad_kiado_1.png
  • 41049_thumb-e1507107146144.jpg
  • 41050_thumb.jpg
  • 41051_thumb.jpg
  • covers_438119-e1507107173402.jpg

Négy könyv, amit érdemes beszerezned ősszel

A 21. Század kiadó idén ősszel nagy dobásra készül és négy világsikerű könyvvel örvendezteti meg az olvasás és a könyvek szerelmeseit. Világirodalmi bestsellereket hoz el nekünk a KULT Könyvek sorozattal. Mi már alig várjuk őket, csapjatok le rájuk Ti is! Michael Chabon: Ragyog a hold ...

  • Untitled-collage.jpg

A boldogság ára...

Kinek mit jelent a boldogság? Egyeseknek a pénzt, másoknak egy sikeres karriert és van akinek egy jól működő házasságot. Michelle Frances bemutatkozó pszichológiai thrillerében,  A barátnőben mindenki csupán a saját boldogságát keresi, azonban, mint azt tudjuk a boldogságnak ára van, amit a...

Szólj hozzá!