A művész, aki túlélte önmagát “A túlélő árnyéka – Az El Kazovszkij-élet/mű”

A művész, aki túlélte önmagát “A túlélő árnyéka – Az El Kazovszkij-élet/mű”

A Magyar Nemzeti Galéria El Kazovszkij-kiállításával történő találkozás nem passzív művészeti élmény, mert e terjedelmét és tervezési hátterét tekintve is hatalmas életmű-feldolgozást szemlélni, vagy inkább részt venni benne maga, a lélegző transzcendencia, az emberközeli, mégis végletekig elvonatkoztatott képzőművészet-járás.

A 2008-ban elhunyt, Kossuth-díjas Jelena Kazovszkaja, vagy ismertebb (művész)nevén – férfi énjét kihangsúlyozandó – El Kazovszkij orosz származásától eltekintve a hazai modern-kortárs képzőművészet kimagasló tehetsége, extravagáns ikonja volt és a mai napig az – hirdeti A túlélő árnyéka – Az El Kazovszkij-élet/mű, melynek kurátori feladatait Jerger Krisztina, Rényi András és Százados László vállalta magára.

Az alkotások egyszerre mutatnak nagyon is emberi szertelenséget és az életművön makacsul végigvonuló következetességet, mely önálló, sok ismétlődő elemből álló dimenziót teremt. Képzőművészete állandó (vándor)motívumok mentén hömpölyög, műveit kutyaszerű vándorállatok (El Kazovszkij-szubjektumok), ép- vagy torz balerinák (orosz kultúrmaradványok) és szárnyas torzók (a Kazovszkij-mitológia megcsonkított dokumentumai), valamint ún. „kazovszkiji emlékművek” tarkítják, mögöttük szövevényes tervezés húzódik. Maga El Kazovszkij ezt úgy szokta volt mondani, „képregényeket” fest (néha a szó legszorosabb értelmében véve)). A tervezettség, konstruáltság nemcsak az életmű egészében, hanem az egyes munkákon is szembetűnő, a geometria szeretete, vagy inkább szüksége valósággal kicsúcsosodik a keretből, a kiállítótérből. Sokszor erőteljes, hegyes kompozíciók és/vagy harsány, mély, elementáris színek hívják fel a figyelmet magukra képein, installációin, utóhatásuk mégis végtelenül harmonikus. Harmonikus, mert a benyomás a művek precíz előkészítése okán emocionális és intellektuális egyszerre.

Dzsan Panoptikum

A közel négyszáz művet (festményeket, installációkat, kollázsokat, videókat és személyes tárgyakat) bemutató tárlat és általában El Kazovszkij világába a jellegzetes Dzsan-panoptikum szertartások monstrumai vezetnek be, az első terembe lépve a felhasznált motívumok szobordokumentumaival és az előadások felvételeivel szembesülhetünk. A teatralitás, mely ezekben a rituálékban, de akár Kazovszkij több alkotásában is megmutatkozik, központi összetevője a vonzó egyvelegnek, tiszta megvalósulása a művész(nő) által kiötlött sokszínű magánünnep, mitológiai alakokkal színre vitt performansz, ami 1977-2001 között minden évben megrendezésre került. A dzsan ősi perzsa kifejezése ’a kedves’ jelentésével csatlakozik a művészi akcióhoz, külön érdekessége, hogy a mai török nyelvben fiú- és lánynévként is használatos, így köze lehet El Kazovszkij transzszexualitásához, de Can Togay török származású költőhöz, a festőnő szerelméhez is. A női testbe született alkotó, aki saját bevallása szerint leginkább homoszexuális férfiként tudta elképzelni magát, intelligens kultúrmutatványaiban nemcsak a színházat használja, hanem erősen közelít a filmművészet dimenzióihoz. Modern megvalósítású, ám archaikus alapokra építkező teatralitása rokonítható a Derek Jarman-féle filmbarokk módszereivel, kettejük művészi kapcsolatát bizarr ajándék illusztrálja az egyik vitrinben, Jarman ugyanis egy dedikált, printelt (hanglemezt formázó) körfűrészt küldött El Kazovszkijnak. Fétistárgy ez is, akárcsak az összes gyűjtemény, ami a labirintusszerűen berendezett termekben megtalálható, legyen az mackókollekció, poszter- és fotókollázs vagy festmény, mely művészegyén olthatatlan fetisizáló hajlamáról mesél.

ikonosztaz_reszlet

Amint azt Rényi András kurátor hangsúlyozta, A túlélő árnyéka nem is annyira retrospektív kiállítás, mert ennél sokkal interaktívabb: személyes utazásra invitál egy impulzív művészegyéniség mindennapi alkotófolyamatába és végül (az utolsó termek felé közeledve egyre inkább) nyüzsgő, cikázó privát szférájába, popkulturális rumlival (pl. szuggesztív David Bowie poszterekkel) és szovjet gyermekkorral tetézve a magánmitológiával amúgy is (túl)terhelt El Kazovszkij gyűjteményt. Ezzel szemben – vagy éppen az extravagáns személyesség kiegészítése céljából – a kiállítás némi szenzáció, vagyis Francis Bacon testfétis-párhuzamként kölcsönzött festményének felvillantása mellett eljut az úgynevezett „white cube” féle kiemelési technikáig, tehát a tiszta művészi elvonatkoztatásig, mely során némely Kazovszkij-kép egy zárt fehér kocka terében mutatkozik meg. S hogy ez mennyire összhangban van az ő szándékaival, tudva levő, elvégre maga a művész is úgy vélekedett, hogy a művészetnek önmagában, mindenféle külső segédlet nélkül is értelmezhetővé kell válnia. Persze az az állítás, miszerint a tárlatnak bármilyen iránya lenne és bárhonnan bárhova el kéne jutnia, nem feltétlenül helytálló, mert a labirintusos szerkezet szabad irányvonalak kijelölésére, egyéni haladásra serkent minden látogatót, egyetlen célja ezzel kapcsolatosan, hogy kellően belevesszen a látogató egy nem mindennapi „élet/mű”-be.

A Magyar Nemzeti Galéria tehát egy „élő” El Kazovszkijt vonultat fel a tematikus termeiben, átjáróiban, mely szándék kikerülhetetlen, hosszú távú célja a művészetnek, avagy megőrizni magát a művészt a közönség számára és ébren tartani interakcióit a folyamatosan újratermelődő befogadókkal. Jelena Kazovszkaja, aki még életében emlékműveket festett magának, amilyen természetességgel játszott kékellő, zöldellő, sárgálló, pirosló ecsetvonásain keresztül a halál (az átlépés) gondolatával, éppen olyan hanyag eleganciával marad velünk eltávozását követően, hogy a személyesnél is személyesebb munkáinak tömkelegével tovább borzolja a kedélyeket.

A kiállítás megtekinthető 2016. február 14-ig.

Képek: MNG

Fetisek

Kapcsolódó bejegyzések

  • 33456507534_e372d291bb_z.jpg
  • 34297989445_71089740ed_z.jpg
  • 34298035405_7987a0c2df_z.jpg
  • 34298044085_d9d251ccef_z.jpg

Ami Tarantóban történik... - A főnök meg én meg a főnök

Carlo Goldoni fergeteges komédiáját ültette mai környezetbe a Thália Színház, így született meg legújabb előadásuk. A főnök meg én meg a főnök felhőtlen szórakozást ígér, két felvonásban. Goldoni 1746-ban, a Két úr szolgája című komédiájával teremtette meg annak idején a polgári vígjáték...

  • FotorCreated-13.jpg
  • LID_zsurik_OK_szines_small-e1493447443755.jpg

"A nagyregényeket szeretem a legjobban" - Interjú Fullajtár Andreával

Adva van tíz könyv, a 2016-os könyvtermés legjava: Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája; Kepes András: Világkép; Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér; Nádas Péter: Az élet sója; Németh Gábor: Egy mormota nyara; Szabó T. Anna: Törésteszt; Térey János: Őszi hadjárat; Varró...

“Egyszerű olvasó vagyok, hagyom magam elragadtatni.” – Interjú Bálint Andrással

"Egyszerű olvasó vagyok, hagyom magam elragadtatni." - Interjú Bálint Andrással

A 2017-es Libri irodalmi díjat, a 2016-os évi könyvtermésből előválogatott tíz könyv, valamelyike nyeri majd el. A beválogatott kötetek nem csak a nézők kegyeiért versengenek, hanem, az öt fős zsűri szívébe is igyekeznek belopni magukat. Ennek apropóján beszélgettünk a zsűri egyik tagjával...

Szólj hozzá!