2014 legütősebb lemezei

2014 legütősebb lemezei

 B.Ú.É.K. mindenkinek! A tavalyi év számos zenei jósággal szolgált azoknak, akik nyitott füllel jártak-keltek, mind a nemzetközi, mind a magyar kiadványokat tekintve. Az alábbiakban összeszedtem a személyes kedvenceimet 2014-ből – albumokat és EP-ket vegyesen. Remélem, mindenki talál kedvére valót ebben a virtuális lemeztarisznyában! Apropó tarisznya, érdemes a cikk végére görgetni és elindítani a lejátszási listát a teljesebb élmény kedvéért. Jó szórakozást!

2014-zene-külföld-800x160

A nemzetközi mezőny már év elején eléggé erősen nyitott, hála a popos art-rock védőszentjének, azaz St. Vincentnek, aki cím nélküli negyedik albumával egyből elvarázsolt. Játszi könnyedséggel lavírozik a furcsább modern megoldások és hagyományos hangulatok között, közben pedig végig fülbe mászik.

A relatíve könnyedebb muzsikák másik nagy ászának az ősszel megjelent új Goat lemez, a Commune bizonyult (ezzel szépen “alteros keretbe” foglalva az évet). A kortalan, mégis ősi hangzás és ragadós melódiák kiszakítanak a valóságból, és elrepítenek egy különös világba, ahol nincs más dolgod, mint technicolor mezőkön henyélni és tábortűz körül táncolni – peace!

Az esztendő melegebb hónapjai azonban paradox módon a zord zenékről szóltak, legalábbis nekem. Amint kisütött a nap, már le is lehetett húzni a redőnyöket és befelé lehetett fordulni a Triptykon metal-monstrumának, a Melana Chasmata-nak éjfekete dallamaira és lélekbetonozó súlyára. Az erős idegzetűek legnagyobb örömére nem sokkal ezután a Swans is leszállította a zseniális To Be Kind-ot, amit dupla lemezzé hizlaltak, nagyon helyesen: a zaklatott, repetitív ütemekkel ellátott experimentális szerzemények tekintélyt parancsolóan hömpölyögnek tova. Végül pedig a “2014 legbrutálisabb energiabombája” díjat egyértelműen a Hone Your Sense nyerte. Amit ezek a srácok az Absolute Senses c. első (!!!) albumukon művelnek, az valami kegyetlen. Intenzív, odacsapós, mégis fogós extrém metal keverék, metalcore, deathcore és egészen meglepő sludge-os elemekkel.

2014-zene-külföld2-800x160

A fentebb megnevezett darabok mellett természetesen volt még dögivel jóféle muzsika az évben, amely azért legalább egy említést megér. Ilyen például a durvább fémzenék közül az Aborted (The Necrotic Manifesto), a Fallujah (The Flesh Prevails) vagy a Martyrdöd (Elddop) lemeze – előbbi kettő precíz technikásságával, utóbbi pőre punkos agressziójával vett le a lábamról. A hip-hop világából kiemelkedett a jó értelemben kattant Mykki Blanco kísérletező kedvű mixtape-je (Gay Dog Food), a szintén agyahagyott – és sajnos éppen oszlóban lévő – Death Grips (Niggas on the Moon), illetve a tradicionálisabb panelekkel operáló, vérprofi Run the Jewels duó (Run the Jewels 2). A pop színtérről Azealia Banks eklektikus dalgyűjteménye (Broke with Expensive Taste) győzött meg leginkább, a zenei spektrum másik, totálisan elborult végpontjáról pedig a Godflesh (A World Lit Only by Fire) és a Laibach (Spectre) nyomasztó opuszai, amelyekkel akár vallatni is lehetne (na jó, utóbbi magukhoz képest meglehetősen popos), és ez most bók volt.

2014-zene-magyar-800x160

Nem semmi, amit a magyar színtér tavaly alkotott, legalábbis nekem úgy tűnik, hogy ezúttal sokkal több figyelemreméltó kiadvány született – vagy a fene tudja, lehet, hogy én lettem “vénségemre” befogadóképesebb. Mindjárt január végén ott volt a Tumo azonos című első albuma a maga zajos, kompakt formájában. Nincs mit cizellálni: sodró lendületű, nyers punkzene a javából. Ezt a tempót aztán a Gustave Tiger vitte tovább zseniális At the Idyll’s End c. új lemezén, amely azonban sokkal keményebb dió a kategorizálást tekintve. Ha kevernénk a White Lung mániákus intenzitását a Pixies ragadós dallamérzékével, akkor már egy picit közelebb járnánk, egyébként abszolút egyedi, amit az art-punkos budapesti négyes összehoz ebben a szűk 35 percben.

Ötletességért a Piresian Beach-nek sem kell a szomszédba mennie, nem hiába vált az egyszemélyes projekt a lejátszóm szinte állandó lakójává az utóbbi években – az I Cannot See for Miles is hozza a megszokott és elvárt szintet a lo-fi szörfös pop-rock pszichedéliájával. Kicsit acélosabb vizekre evezve az év második fele rögtön a PETOFI bemutatkozó EP-jével indult, ami egy egészséges lórúgással ébresztett rá ismételten a hazai hardcore muzsikák erejére. A Hanyatlás c. anyag méregerős koktél lett, meglepően jó (magyar nyelvű) dalszövegekkel. 2014-re végül ősszel az Apey & the Pea Hellish névre keresztelt sulykolása tette fel a nemesfém koronát: világszínvonalú sludge/doom metal monstrum, ami egyből felismerhető a jellegzetes grunge-os énekdallamok miatt.

2014-zene-magyar2-800x160

A metal színtérrel tovább folytatva a gondolatmenetet, a “nem annyira kiemelkedő, de korrekt” mezőnyt erősíti a némiképp összefonódó tagságú Coffinborn (Beneath the Cemetery) és Gravecrusher (Morbid Black Oath) kettőse, ütős old-school death metal EP-ket tettek le az asztalra. A sludge-os Haw régóta várt albuma (Soundtrack of Our Friendship) sem okozott csalódást, ahogy a frontemberük meglepi akusztikus szólólemeze sem (The Devil’s Trade – Those Miles We Walked Alone).

A kevésbé fémes, de annál harapósabb kategóriában a Téveszme új EP-je (Akinek minden a vállán nyugszik…) mellett sem lehet szó nélkül elmenni, igazi odacsapós dallamos hardcore attak. A garázsrock rajongók is örülhettek, a már-már supergroupnak is beillő Terrible Ted cím nélküli első EP-je annak rendje és módja szerint szállítja a húzós proto-punk témákat, amire táncolni és megőrülni is lehet egyszerre. Végül pedig egy kakukktojás (az előző stílusokhoz képest): muszáj említést tennem Lazerpunk!-ról, hazánk valószínűleg első retrowave zeneszerzőjéről. Game Over c. első dalcsokrával teljesen korrekt ’80-as évek hatású elektronikus muzsikát prezentál, amire aztán jól lehet videojátékos-akcióhősös-horroros nosztalgiabuborékban pörögni.

Összességében el lehet mondani, hogy szép kis évet zártunk zenei szempontból! Remélhetőleg a lendület továbbra sem törik meg, és az új év legalább ennyi és legalább ilyen izgalmas csemegével szolgál majd!

Kapcsolódó bejegyzések

the-witch-1-800x400.jpg
maxresdefault-800x450.jpg
batman-v-superman-1-800x330.jpg

Szólj hozzá!